rózsatöveket is ültettek

2018.08.15. 10:00

Parkot avatnak Kiss Péter emlékezetére Celldömölkön

Augusztus 19-én, vasárnap avatják fel a Városháza téren azt a parkot – benne csobogót –, amely a város szülötte és díszpolgára, Kiss Péter emlékét idézi. Az ünnepség 10 órakor kezdődik.

Ölbei Lívia

A lányok örömére sok fa borult rózsaszínbe Fotó: Juhász Martina / Olvasói

A park kialakításáról a város önkormányzata és a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület közösen döntött. Ahogy arról beszámoltunk: a park kialakítása, rendezése hónapokkal ezelőtt megkezdődött, nemcsak a csobogót építették meg, hanem rózsatöveket is ültettek a parkba.

A parkavatón köszöntőt mond Fehér László polgármester, a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület elnöke, emlékezőbeszéddel készül dr. Ipkovich György ügyvéd. A műsorban közreműködnek: Novák Fanni (vers), Szalai-Ziembicki Dóra (ének), Radányi Károly (zongora) és Borsodi Gergely (tánc). Az államalapítás és az új kenyér tiszteletére rendezett ünnepi sorozat augusztus 20- án, hétfőn 9 órakor szentmisével kezdődik a katolikus templomban. A műsornak és a városi kitüntetések átadásának a KMKK színházterme ad helyet 10 órától. A polgármesteri köszöntő után ünnepi beszédet mond Söptei Józsefné alpolgármester. Az ökumenikus igehirdetés és kenyéráldás után kulturális program (vers, ének, néptánc) következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában