Nem vágják ki az egészséges fákat

2018.09.13. 11:30

Ligetes lesz az új parkoló a Derkovits lakótelepen

Újraterveztette a város vezetése azt a parkolót, amelynek megvalósítása hamarosan elkezdődik a Bem József utca mögötti füves területen. Ahogy dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere elmondta, konzultált dr. Melega Miklós képviselő-jelölttel, aki az ott élők kívánságát tolmácsolva azt kérte, a parkoló kialakításakor lehetőleg a legkevesebb fát kelljen kivágni.

VN

Lendvai Ferenc, Illés Károly és dr. Puskás Tivadar a terveket egyezteti

Fotó: Cseh Gábor

– Már kész tervei voltak a városnak a parkolóval kapcsolatban, amikor dr. Melega Miklós, a Derkovits lakótelep képviselőjelöltje megbeszélést kezdeményezett velem

– mondta dr. Puskás Tivadar polgármester. Arra kért, hogy a parkoló, amelynek kiépítése nemsokára kezdődik, egy igényes, 21. századi beruházás legyen, ahol a parkolási gondok megoldása mellett a természet megóvása is prioritást élvez. Az elmúlt időszakban a környéken élők parkolási problémáik enyhítésében és egyúttal a területen lévő fák megőrzésében kérték a képviselőjelölt segítségét, aki azonnal a város vezetőihez fordult.

Lendvai Ferenc, Illés Károly és dr. Puskás Tivadar a terveket egyezteti
Fotó: Cseh Gábor

Dr. Melega Miklós felvetésére Szombathely vezetése új terveket készíttetett, ezáltal 75 parkolóhelyet tudnak kialakítani. Az egészséges fák és bokrok megmentése mellett térköves sétány is várja majd az ott élőket. Illés Károly alpolgármester elmondta: a kivitelezés költsége nagyjából 80 millió forint. Hozzátette azt is, hogy az új tervekben maximálisan fi gyelembe vették a lakosság igényeit, hiszen nemcsak az autóval közlekedők, de a zöldterületen pihenni vágyók kérései is teljesülnek.

A kivitelezés a tervek szerint várhatóan már az idei év végére befejeződhet. A Derkovits városrészen élők számára az is jó hír, hogy az egykori buszforduló, valamint a körzeti megbízotti iroda mellett hatvan férőhelyes parkolót alakítanak ki. Dr. Puskás Tivadar polgármester azt mondta, hogy a város vezetése nagyon komoly problémaként foglalkozik a megnövekedett gépjárműállomány miatt kialakult parkolóhiánnyal. Ennek köszönhető, hogy a város egyik fő feladatának tartja e problémák orvosolását is. Ahogy arról már beszámoltunk, az elmúlt napokban megnyitották a Haladás Sportkomplexum melletti alsó parkolót, amely szintén jelentősen enyhíti a környéken élők parkolási gondjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában