tanévnyitó

2018.09.06. 07:00

Az integráció második tanéve kezdődik a SEK-en

Hétszáz elsőéves hallgatót fogadott szerdán egyetemi polgárrá dr. Borhy László akadémikus, az ELTE rektora az ELTE SEK tegnapi tanévnyitóján.

Tersztyánszky Krisztina

Az Agora – Savaria Filmszínház zsúfolásig telt nagytermében a rektor kiemelte: ez már a második akadémiai év, amit a központ az ELTE intézményeként indít. A próbaidő lejárt, a mögöttünk levő évre az együttműködés mintapéldájaként tekinthetünk. Bár a sok egyeztető munka és az összecsiszolódás nem volt teljesen „fájdalommentes”, a Savaria Egyetemi Központ mára megtalálta önmagát és méltó helyét az ELTE-n belül. Az elmúlt év során sikerült feléleszteni a nagy hagyományokkal rendelkező pedagógusképzést, a felvettek egynegyede a gazdasági, további jelentős részük a műszaki képzésben kezdi meg tanulmányait. A két évvel ezelőtti 308-ról 352-re nőtt a bejutási ponthatár, a hallgatók száma 26 százalékkal emelkedett.

 

A továbbiakban az ELTE karok képviselői – dr. Demetrovics Zsolt, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja, dr. Krebsz Anna, az Informatikai Kar dékánhelyettese és dr. Csíkos Csaba, az ELTE Tanító- és Óvóképzőkarának dékánhelyettese köszöntötte az új hallgatókat. Az elsőévesek hagyományos fogadalomtétele után dr. Puskás Tivadar polgármester jelképesen Szombathely polgáraivá fogadta a gólyákat, hangsúlyozva: egy város számára a jövőt jelenti, ha a felsőoktatása erős. Felhívta az egyetemisták figyelmét arra a felelősségre, ami értelmiségiként, példaképként vár rájuk hivatásuk során. Majd ismét ünnepélyes aktus következett: a hétszáz elsőéves hallgató egyenként járult dr. Borhy László rektor elé, aki kézfogással egyetemi polgárrá fogadta őket. Azt követően a rektor a 65, illetve 60 éve diplomázott pedagógusokat köszöntötte. Jónás Lajosné vasoklevelet, Tomor Imréné, Czupi László (poszthumusz), Hollósi József, Horváth József, Krancz József, Laczó László, Pálvölgyi Árpád és Zelles László gyémánt oklevelet vehetett át. Zárszavában dr. Németh István, az ELTE szombathelyi rektorhelyettese arra emlékeztette a fiatalokat, hogy a világ sokat változott, a fejlődés hihetetlenül felgyorsult. Akik most kezdik egyetemi tanulmányaikat, azoknak kiváló, modern tudással rendelkező szakembereknek kell lenniük, mind az oktatás területén, mind a gazdasági-társadalmi életbe integrálódva. Olyan léptékű változást vetített elő, amelyben az új generáció a hatvanas évek új nemzedékéhez hasonlóan dominálja majd a korszakot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában