Nincs nyitva a kocsma?

2018.09.24. 22:08

Ezért ne hívja a 112-t! – Rengeteg fals hívást fogadnak a központban

Nagyszabású kampányt indított a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat, a cél az, hogy ne hívja senki fölöslegesen a 112-es segélyhívót. Sok a fals hívás, a szombathelyi hívásfogadóktól például udvarlási tippeket és főzési tanácsokat is kértek, reklamáltak zárva lévő kocsma miatt. Vannak megmosolyogtató esetek, de a rosszindulatú hívások szankciója 150 ezer forint lehet.

Bakos Ágnes

15-16 ezer hívást fogadnak naponta, egy részük ide, erre a munkaállomásra fut be Fotók: Unger Tamás

– Volt egy olyan hívás, amikor a kocsma nem nyitott ki időben, és sürgős intézkedést kért a kicsit még illuminált állapotú férfi – mesélte az egyik fals hívásról dr. Balázs Zsolt ezredes, a Szombathelyi Hívásfogadó Központ vezetője. – Szintén egy férfi telefonált, hogy szeretnének ráerőszakolni egy doboz cigarettát, de ő nem akar dohányozni – folytatta. Aztán volt olyan eset is, amikor „szívügyben” kért valaki közbenjárást a szombathelyi hívásfogadótól: egy idősebb férfi elmondta, nem szorul segítségre, csak a szíve hölgyének szeretne szerenádot adni. Mivel egy másik városban lakik, azt javasolta, hogy felhangosítja a rádiót, a hívásfogadó pedig kapcsolja konferenciabeszélgetésbe a hölgyet, közvetítse a szerenádot. És még lehet sorolni a fals hívásokat, egy csokorral hallható a rendőrség internetes oldalán is: a ténylegesen fogadott, elvileg vészhelyzetről szóló bejelentések. Például: „Egy kis mókus van a fán”. Vagy „Elhagytam a kulcsomat, és nem tudom kinyitni a bringámat.” „A papucsom véletlenül fönn maradt egy újságos bódén. Hát ez veszélyhelyzet, mert nem tudok semerre elmenni.” És ez csak a jéghegy csúcsa: érkezett többször is pizzarendelés a szombathelyi központba, és volt, aki főzéshez kért tanácsot. Mintha az emberek nem tudnák, hogy mire való a 112. Persze a hívásfogadók már szereztek rutint a fals hívások kezelésében. – 2014 óta fogadjuk a segélyhívásokat és a mai napig több mint 21 millió hívás érkezett a két központba, ezt azt jelenti, hogy naponta 15-16 ezer hívást kezelnek a kolléganőim, kollégáim – számolt dr. Balázs Zsolt. A valós segélykéréstől a rosszindulatú, sértegető, trágár hívásokig mindennel találkoznak.

15-16 ezer hívást fogadnak naponta, egy részük ide, erre a munkaállomásra fut be Fotók: Unger Tamás

A beérkező hívások csupán mintegy egynegyede valós, érdemi segélykérés, amelyhez a készenléti szervek, mentők, rendőrség, katasztrófavédelem beavatkozása szükséges. A hívások tíz százaléka információkérő hívás, az összes többi az, ami nem igényel intézkedést, vagy információadást. Ide tartozik a gyerekcsíny, a rosszindulatú hívás. Van, aki véletlenül hívja a 112-t és olyan is, hogy mentálisan sérült emberek hívásait fogadják és kezelik a központokban. A Szombathelyi Hívásfogadó Központ vezetője elmondta: van olyan hívó is, aki csak szeretné kipróbálni, hogyan működik a 112. – Azt szeretnénk, hogy a hívásfogadó központba csak érdemi hívások jussanak el, de természetesen, ha van olyan bejelentés, amiben meg tudjuk adni az információt, akkor ezt nagyon szívesen megtesszük – fűzte hozzá dr. Balázs Zsolt. – A rosszindulatú hívások visszaszorításának megvan már a jogszabályi eszköze. A szabálysértési törvény tartalmaz egy olyan tényállást, hogy „Segélyhívó szám rendeltetéstől eltérő igénybevétele” – hangsúlyozta. Vagyis, ha a szombathelyi vagy a miskolci központba olyan fals segélyhívás érkezik, amelynek a bejelentőjét egyértelműen azonosítani tudják, akkor szabálysértési feljelentést tesznek. 150 ezer forint pénzbírságra is számíthat, aki nem rendeltetésszerűen használja a segélyhívó számokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában