2018.09.17. 18:16
Jön az elektronikus napló Körmenden – Zavartalanul kezdődött a tanév a városban
A város oktatási intézményeiben már javában tanítanak. Van, ahol a nyelvi képzésre, van, ahol az informatikára helyezik a hangsúlyt.
Kis elsősök az Olcsai-Somogyi általános iskolában
Fotó: Jámbori Tamás
A Kölcsey Utcai Általános Iskolában 285 diák kezdte meg a tanévet, köztük 26 elsős. Szeptembertől bevezették az elektronikus naplót. Mészáros Árpád igazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy folytatódnak a korábbról megismert szakkörök és sporttevékenységek: az emelt szintű matematika- és magyarórák, az angol és német kezdő és haladó szintű képzések, felzárkóztató foglalkozások.

Fotó: Jámbori Tamás
Az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola Somogyi Béla Tagiskolájában 39 elsős kezdett, az Olcsaiban ötvenen, mindkét helyen két-két osztályban. A tagiskolában összesen 12 osztály működik, a tanulói létszám 266, az Olcsaiban 17 osztályba 362 tanuló jár. Az új tanévtől itt is bevezetik az e-naplót – tudtuk meg Fazekasné Mittli Piroska intézményvezetőtől.
A Rázsó Imre Szakgimnáziumban és Szakközépiskolában 12 osztályban összesen 239 diák kezdte meg tanulmányait.
– Az intézményünkben oktatott szakmák egy része hiányszakma, az asztalos, a kárpitos, a mezőgazdasági gépész tanulóink tanulmányi eredményük függvényében ösztöndíjat kapnak
-közölte Varga Zoltánné igazgató.
A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban Laczó Tamás igazgató elmondta, hogy az idén is egy osztályt indítottak, jelenleg hat osztály van a gimnáziumban 163 fővel.
A rendészeti szakgimnáziumban a 29. tanévet kezdték el 165 első éves, 142 másodéves és 29 katasztrófavédelmi tanulóval.