felvonulás

2018.09.23. 11:38

Mázli nyomozó biztosította a menetet – Szüretet ünnepeltek Bögötén

Fújhatott a szél, eshetett az eső, a bögöteiek jókedve nem hagyott alább. Megmutatták szüreti jelmezeiket az egész faluban, aztán a szőlőkapun át vitt az út az estébe: ettek, ittak, mulattak a szüret jegyében.

Bakos Ágnes

Egy farsangi felvonulásnak is beillett volna a szombati bögötei menet. Ott volt Paul Stanley, de legalábbis a Kiss együttes tagjának sminkelt fiatalember, igaz, a gitárja kartonpapírból készült, de rendkívül élethűre sikeredett. Vonult még álszakállas, parókás fiatalok extrém színű és mintájú zakókban, kabátokban. Egy kis traktor lovaskocsit formázott: két plüss pónit ültettek a kerekek tetejére, és egy kocsis ostorral ösztönözte haladásra a sofőrt. Rendben haladt a menet – köszönhetően a régi rendőregyenruhába öltözött kislánynak, és kutyájának: az eb „Mázli nyomozó” feliratú ruhát kapott és egészen jól viselte a hangoskodó társaságot.

A változatos járműveiket a szüretnek megfelelően szőlőlevelekkel, kacsokkal díszítették, a menetet kisbíró (Mészáros János) vezette.

Mintegy hatvan-hetvenen gyűltek össze, a szomszéd faluból is „kaptak segítséget”, de jórészt Bögöte apraja-nagyja vonult a faluban a Jókai, a Petőfi, a Rákóczi és a Szabadság utcákon a sportpályára.

Akik nem csatlakoztak a menethez, azok a házak elől figyelték a jókedvű társaságot. Teljesen civil, saját kezdeményezés a bögötei szüreti menet, az IKSZT munkatárs és a helyi lelkes fiatalok hívták össze a helyieket. Egyrészt a látványos menetre, másrészt a vacsorára és a mulatságba. Aki beöltözött, annak jutott vacsora, debrecenit főztek a felnőtteknek, virslit a gyerekeknek. Azonban volt feltétele is a lakomának: csak az kapott, aki át tudott menni a szőlőkapun. – Egy kapura szőlőfürtöket aggattak, a bíró vitte a kapu alá a hölgyeket, aki le tudta venni a fürtöt, az bemehetett a bálba, persze, miután fizetett a fürtért – mesélte Szabó Tiborné.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában