Minőség

2018.09.25. 17:52

Miért jönnek át az osztrákok Magyarországra vásárolni?

Járnak-e még át Magyarországra az osztrákok olyan nagy számban, mint korábban, és milyen szolgáltatásokat keresnek? – ezzel a kérdéssel indultunk útnak Szombathelyen.

Merklin Tímea

A piacon megtudtuk: vannak napok, amikor sokan jönnek, diót, sütőtököt, tökmagolajat visznek, feltehetőleg keresni fogják majd a szelíd gesztenyét is. Egy árus úgy emlékszik, az euró bezetése után csappant meg a számuk, jönnek, de korántsem olyan számban, mint régen, a schillinges időkben többen voltak. Egy másik eladó azt figyelte meg, hogy ünnepfüggő az osztrákok forgalma, többen jönnek át a piacra hozzánk, ha náluk zárva vannak a boltok, nagyon viszik a fokhagymát, hagymát, az olajokat, a gombát. Németh Zsuzsanna az első csarnokban árul, szerinte főleg nézegetnek, mindent drágállnak, tőle a csoporthagymát veszik, tök náluk is van bőven a földjeiken.

A város egy másik részén felkeresünk egy fodrász szalont, ahol épp két osztrák hölgy csináltatott új frizurát. Törzsvendégek – tudtuk meg Horváthné Hajmási Esztertől. Elmondta, mostanában kevesebb az osztrák vendég, szerinte elsősorban azért, mert időpontot kell kérni, és az osztrákok azt nem szeretik, ha jönnek, azonnal velük kell foglalkozni, ez pedig általában nem megoldható. Mindig a legújabb frizurákat készíttetik, gyakrabban váltanak fazont, színt, mint a magyarok, és kevésbé vannak tekintettel arra, hogy jól áll-e nekik, kicsikét jobban kell őket terelgetni. A minőségi munkát értékelik, festetnek, vágatnak. Úgy jön Szombathelyre több vendég, hogy akik a határ mellett működtették a szalonjukat, már kimentek Ausztriába, és még azzal is jól keresnek, hogy alámennek az osztrák áraknak – meséli a fodrász.

– A két osztrák hölgy testvér, ők háromhetente jönnek át fodrászhoz. Most az anyukájukat is hozták, elvitték fogorvoshoz, közben én megcsinálom a hajukat.

Heike Höflertől és Christa Wittmanntól megtudjuk: Magyarországra jönni mindig családi „Damen” (csajos) program, 1988 óta járnak át fodrászhoz, fogorvoshoz, vásárolni, főleg ruhákat, szeretik a magyar divatot. Szeretnek elmenni étterembe ebédelni, aztán a városközpontban lévő cukrászdába. Részt szoktak venni a Savaria karneválon is. Jövő héten faiskolába és kertészetbe jönnek majd át kerti növényeket vásárolni.

Pass Erzsébet hosszú évekig titkárnőként dolgozott fogorvosok mellett, azt tapasztalta, hogy a vendégek háromnegyed része külföldi, nagyobb részben osztrák, kisebb részben olasz, akik szervezetten érkeznek. Főleg implantátumokért, koronákért, hidakért jönnek, körülbelül egyharmad áron megkapják itt, mint otthon. Nemcsak a vendégek előjegyzéseit intézte az idegen nyelvek ismeretében, de az ügyes-bajos dolgaikat, például biciklikölcsönzést vagy az ebédeltetésüket is, jó hírű szombathelyi vendéglőket ajánlva.

Egy autószalonban arról érdeklődünk Frank Szabolcs szervizvezetőtől, milyen szolgáltatásokat keresnek az osztrákok. Kiderül: az alvázkezelés, a szervizelés és az oldtimerek magyarországi restaurációja most trend, napi szinten van osztrák ügyfél.

Fotók: Unger Tamás

– Nem feltétlenül az olcsót keresik, hanem a szakértelmet – tudjuk meg a vezetőtől. – Ki kell érdemelni a bizalmukat szorgalommal, hozzáértéssel és tisztességgel. Mi ezeket a szempontokat szem előtt tartva dolgozunk, ügyelünk a jó hírnévre, így az elégedett ügyfél hozza a másikat. Az oldtimereket „pajta-állapotban” hozzák, ahogy találták és megvették fillérekért. Csavarokig szétszedjük és összerakjuk őket, olyan áron restaurálunk, amire az osztrák még azt mondja: „Damit kann ich noch leben”, ami azt jelenti: „tudok vele együtt élni”, „ki tudom fizetni érte”.

Frank Szabolcs kőszegi, emlékszik, hogy a „nagy osztrák boom” a 90-es években volt, amikor rengetegen jöttek a szolgáltatásokért, a határ melletti üzletek most is virágoznak, főleg a dohánybolt miatt. A testvére Bozsokon visz borászatot, kőszegi borokat kínál, neki is bőven van vásárlója, amikor hétvégente benépesül osztrákokkal a cukrászda, a bolt, a trafik, alig lehet kocsival megállni. Ott is az a tanulság: a minőséget szívesen megfizetik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában