2018.09.17. 18:31
Rendezvényterem lesz az egykori körmendi moziból
Fontos ügyekben döntöttek a képviselők: közösségi rendezvényteremmé alakítanák át a mozit, és új cég végzi majd a közétkeztetést. A költségvetést negyedszerre módosították.

Bartik Borostyán és Sabáli Anna 4.osztályos tanulók az iskolai menzán
Fotó: Jámbori Tamás
Negyedik alkalommal módosították az idei költségvetést a képviselők. Bebes István polgármester ezt azzal indokolta, hogy át kell vezetni a büdzsébe a nyári változásokat, jelen esetben a fejlesztésekkel kapcsolatos, megváltozott összegeket. Példaként említette a Rábán kialakítandó, vizes szlalompálya létesítéséhez adandó, több mint egymillió forintos önkormányzati hozzájárulást. Ugyanez a helyzet az aluljáró körüli munkálatoknál, köztük a vízelvezetés megoldásánál. Az eredeti pénzügyi kondíciók változását az is gyorsítja, hogy az építőiparban szinte hétről hétre változnak az árak. Így az eredeti, pályázatokon elnyert összegek a legtöbb esetben már nem fedezik a valós beruházási költségeket. A kialakult helyzetre sürgető lenne megoldást találni, hiszen folyamatban lévő, illetve már elfogadott beruházásokról is szó van.
A költségvetés módosítását a fentiek mellett technikai jellegű változások, pénzügyi átcsoportosítások (például a klímastratégiában), bérkompenzációk is indokolták. A változások után a büdzsé bevételi és kiadási főösszege 4 milliárd 573 millió 216 ezer 231 forint.

Fotó: Jámbori Tamás
A képviselők számos fontos ügyben döntöttek, köztük az évek óta üresen álló moziépület sorsáról is. Szándékuk szerint közösségi rendezvényteret alakítanak ki benne. Bebes István elmondta, hogy a projektre 85 millió forint nyerhető, vissza nem térítendő támogatásként. A mozival kapcsolatban az önkormányzatnak korábban volt már egy nyertes pályázata, mégpedig energetikai fejlesztési ügyben. Ezért, ha a most benyújtott pályázat sikeres lesz, célszerűnek látszik a két beruházás egyidejű megvalósítása A képviselői kérdésre, miszerint az épületben a felújítás után lehet-e majd mozizni, a polgármester nemmel felelt. Ugyanakkor hozzátette: a mozizás ügye nem került le a napirendről, vannak elképzelések más helyszínekkel kapcsolatban.
Az ülésen döntöttek a közétkeztetéssel kapcsolatos ajánlatokról is. Az üzemeltetési kiírásra két pályázat érkezett, mindkettő budapesti cégtől. Ezek egyike érvénytelennek bizonyult, mivel az ajánlattevő nem csatolta a szükséges szakmai referenciát. Az új közétkeztető október 1-jétől 2020 március 31-éig a Hungast Vital Kft. lesz. A közétkeztetés az egyik legnagyobb önkormányzati kiadást jelenti, ebben az esetben nettó 151 millió forintos költséget évente.