Micimackóval az elfogadás jegyében

2018.09.17. 07:00

Sérült és ép gyerekek ismét együtt futottak a Csónakázó-tónál

Ötödször rendeztek szombaton futóversenyt a Csónakázó-tó szigetén a sajátos nevelési igényű és fogyatékkal élő gyerekeknek.

SZMK

Micimackó figurája már nemcsak a speciális gondoskodást nyújtó óvóda kabalája, hanem ennek a hagyományos sport­eseménynek is névadója. A verseny egyre népszerűbb, idén csaknem kétszáz résztvevője volt a megmérettetésnek.

 

Antoniné Ringhoffer Csilla, a szervező Zonta Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: azért van különös jelentősége az ilyen rendezvényeknek, mert itt a gyerekek nem a hétköznapi, megszokott közegükben vannak, hanem családjukkal és ép társaikkal együtt tudnak játszani, és ez az elfogadásukat segíti. A kezdeményezést a szombathelyi önkormányzat is támogatja, Koczka Tibor sportért felelős alpolgármester évről évre rajthoz áll a kicsikhez.

– A város az elmúlt időszakban sokat tett a fogyatékkal élők sportjáért, hangsúlyosan, külön fejezetben szerepel például a sportkoncepcióban az ügyük

Nagyon nagy volt az érdeklődés a Csónakázó-tónál megrendezett esemény iránt, segített a szép idő is Fotó : UT

– emelte ki kérdésünkre, majd hozzátette, hogy Ekler Luca sikere valamennyiünk számára példa lehet.

– A szombathelyi távolugró 11 éves korában még kerekes­székben ült, idén azonban a parasportolók atlétikai Európa-bajnokságán aranyérmes lett – mondta az alpolgármester.

A Micimackó-versenyt hat kategóriában rendezték meg, a gyerekek korosztályonként külön futottak, és háromfős családi csoportokban is indulni lehetett. A program az Európai Mobilitási Hét szombathelyi sorozatának előprogramja volt.

Szombathely nem először csatlakozott a programhoz, amely iránt megyeszerte egyre nagyobb az érdeklődés. A célok között van a közösségi közlekedés minél szélesebb körű megkedveltetése, a környezettudatosság és egészséges életmód jegyében. A mobilitási hét az idén is az autó­mentes napon jár csúcsra, az akcióhoz a megyeszékhelyen kulturális események, koncertek is kapcsolódnak: remélhetőleg ezek is a szabad ég alatt, mert az időjárás még a hétvégén is megengedi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában