Príma Díj 2018

2018.09.21. 14:26

Vas Megyei Prima Díj – 2018. MAGYAR OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS: Feiszt György

Feiszt György szombathelyi történész, levéltáros tanulmányait a győri bencés gimnáziumban és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 1973 óta a Vas Megyei Levéltár munkatársa. Az intézmény igazgatóhelyetteseként vonult nyugdíjba, ma önkéntes főlevéltárosként dolgozik.

1990-től öt cikluson keresztül városi képviselő volt, két cikluson át az alpolgármesteri feladatokat látta el, tevékenykedett a kulturális bizottság, majd az idegenforgalmi bizottság elnökeként is. Az SZDSZ helyi csoportjának elnöke volt.

Tagja a Veszprémi Akadémiai Bizottság Településtörténeti Munkabizottságának, valamint a Magyar Levéltárosok Egyesületének és a Bencés Diákszövetség Egyesületnek.

Kutatási területei közé tartozik a középkori magyar város- és családtörténet, a címer- és pecséttan, valamint Szombathely kultúrtörténete. 1986-ban Címer- és pecséttani könyve jelent a Tankönyvkiadó gondozásában – 120 vasi település számára tervezett címert. Gróf László oxfordi térképtörténésszel több mint 20 éve kutatja Erdély történelmi múltját és néprajzát.

Az Acta Savariensia várostörténeti könyvsorozat, és a Savaria-Szombathely monográfia főszerkesztője. Nevéhez fűződik számos régi várostörténeti kötet reprint kiadása is. Könyvet írt Szombathely utcaneveiről, valamint Vas vármegye címereiről és zászlairól.

Részt vett a Szent Márton-kultusz és a Savaria Történelmi Karnevál újraélesztésében, a Bloomsday létrehozásában.

A Savaria Legio Egyesület egyik alapítója, tagja a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsának.

Feiszt György rendszeresen publikál történelmi és helytörténeti periodikákban. A közösségi médiában hetente tesz közzé olvasmányos leírásokat eseményekről, évfordulókról, neves történelmi személyiségekről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában