Költemények

2018.09.29. 12:46

Versek varázslatos világa… Pődör György könyvének bemutatója a könyvtárban

Költeményeket értő és kedvelő, szép számú közönség előtt mutatták be Pődör György „Szétmosott írásjelek” címmel megjelent verseskötetét a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Civil/Tátrainé Kulcsár Irén

Kétszeresen is jeles ez a mai nap, mondta Nagy Éva könyvtár-igazgató: köszönthetjük a szerzőt 70. születésnapján és ünnepelhetjük legújabb verseskönyvének megjelenését is.

A gyönyörű kivitelezésű kötet a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában, Wéber Zsóka illusztrációival készült és a Kerényi Design Stúdió szerkesztette ízlésesen egybe a költő gondolataival.

 

Pődör György mérnök-tanár, elkötelezett ásványgyűjtő, aki életének szép és meghatározó élményeit, szenvedélyét versekbe öntötte, melyek már a 70-es évek óta folyamatosan jelentek meg irodalmi folyóiratokban, antológiában és számos önálló kötetében.

Régi barátjának, Devecsery László költőnek, az est moderátorának kérdésére a szerző elmondta, miért lett a könyv címe „Szétmosott írásjelek”: bár nem nagyon szereti az írásjelek nélküli verseket, de néha késztetést érez arra, hogy többet fejezzen ki, ezért szabaddá teszi az olvasó számára a leírt gondolatot.

Nyolc ciklusra, különféle témákra épül a verseskönyv, mindegyik címét rövid, pár soros gondolat, mottó egészíti ki, megjelenítve a világképet, amelyre a gondolatsor épül a felfűzött versekkel együtt.

Költeményeiben csodálatosan jelennek meg a többi közt a felejthetetlen gyerekkori emlékek „Valaki néz a tegnap ablakán”, az idő, az elmúlás „Nagy érintések pillanata az évszak” című ciklusokban, vagy a természet, a szülőföld és az élet szeretete, néha egy kis öniróniával fűszerezve a „Lehetnék kismadár” címszó alatti verseiben.

Pődör György nagy szeretettel és meghatottan beszélt közönségének kedvenc fejezetéről, melynek címe: „Él bennünk egy bölcs, soványan, gyatrán” – a gondolatsor versei ókori görög bölcsekről, filozófusokról szólnak. Szereti és nagyra értékeli a görög kultúrát, az akkori filozófusok, bölcsek gondolatvilágát, amely szabadon szólhatott demokráciáról, zsarnokságról, emberekről és kapcsolataikról, megemlítette közönségének, hogy a kötetben megjelent versein kívül még számos szonettje szól róluk.

„A fák összehúzzák árnyékukat,/a betűk feje is félrebillen” írta a költő az utolsó ciklushoz mottóként: ez a rész egyfajta kritika a világról, a világ és a költők kapcsolatáról, amikor fájni kezd a hovatartozás. Pődör György a ciklus verseiből a közönség örömére elszavalta „Voltidők nyomában” című költeményét, amit talán költői hitvallásának is tekinthetünk.

„Lesz idő,/ hisz jönnek mindig újabb emberöltők,/ s a csend dobhártyája majd átszakad,/ amikor új szavakkal új költők/ örök reménynek adnak szárnyakat.”

A meghitt hangulatú könyvbemutatót Kelemen Zoltán színművész csodálatos versmondása és a Rózsabors Műhely tagjainak – Nagy Krisztina ének és Dala József gitárkíséret – előadása színesítette.

A könyvbemutató után a hetedik évtizedén túllépett költőt családtagok, barátok és a lelkes közönség kis ünnepség keretében nagy szeretettel köszöntötte.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában