Az élethez erőnlét is kell

2018.10.03. 21:10

A vépi középiskolában tartották az Országos Haditorna megyei döntőjét

A fiúk szeretnek gépfegyverrel futni – ez is az egyik tanulsága az Országos Haditorna Vas megyei döntőjének, amelyet az AM DASZK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában rendeztek meg szerdán, és amelyen a premontrei gimnázium egyik csapata nyert.

Merklin Tímea

Próbára tenni a testet, az izmokat, a fizikai felkészültséget. Hiszen az élethez nem kizárólag elméleti tudás kell

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A Vas Megyei Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda negyedszer szervezte a megyei döntőt ezen a helyszínen, ahol kilenc csapat versenyzett: két csapat jött a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimná­ziumból, kettő a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolából, kettő a SZMSZC Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumból, egy az SZMSZC Savaria Szakgimnáziumból és kettő a házigazda vépi intézményből.

Próbára tenni a testet, az izmokat, a fizikai felkészültséget. Hiszen az élethez nem kizárólag elméleti tudás kell
Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A verseny előtt Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke köszöntötte a fiatalokat és a felkészítő tanárokat, illetve a MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 18. kiképző századának katonáit, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Amint mondta, ez a nap nem egyszerűen arról szól, hogy ki lehet szabadulni az iskola falai közül, hanem arról, hogy próbára lehet tenni a testet, az izmokat, a fizikai felkészültséget. Az élethez nemcsak elméleti tudás kell, hanem edzettség, erőnlét is. Dévényi György hadnagy bemutatta a haditorna helyszíneit, köztük a focipályát, ahol egy akadálypályán kellett időre végigmenni a négyfős csapatoknak. A 400 méteres váltófutás során egy három kilogrammos, hatástalanított, igazi gépfegyverrel kellett szaladni, aztán szökdelni, kúszni, gumikban ugrálni, fatörzset pakolni, gu­mifalat dönteni, végül egy hosszabb futás után a csapat négy tagja bevárta egymást, hogy közösen kapjanak a karjukba egy farönköt, és azzal húsz felülést végezzenek. A pihenőszobában nemcsak enni-inni lehetett, hanem az önkéntes tartalékos területvédelmi szolgálatról, valamint a katonai pályán lehetséges továbbtanulási lehetőségekről is tájékoztatást kaptak a diákok. Tanították a fiúkat arra, hogyan kell szétszedni és összerakni egy AK63-D gépkarabélyt vagy egy PKM géppuskát, ez minden csapatnak kiváltképpen tetszett. A pincében lövészet volt, az emeleten elsősegélynyújtási ismeretek, újraélesztés, vérzéscsillapítás. Az állomásvezető nyugállományú katonaorvos, dr. Földi Sándor elmondta, hogy meglepően felkészültek a gyerekek, volt olyan csapat, amelyet majdnem megtapsolt, annyira elégedett volt velük. A diákok az iskolában is tanulnak alap egészségügyi ismereteket, másrészt sokuknak van jogosítványa, és annak megszerzéséhez is tanultak elsősegélynyújtást. Tudják, hogyan kell feltenni egy vénás nyomókötést, hogy mik az ismérvei az első-, másod-, harmadfokú égési sérülésnek, mi a teendő, ha valakinek sztrókja van, hogyan kell mentőt hívni.

A lövészet népszerű volt

Megkérdeztünk néhány di­ákot, hogy melyik versenyszám tetszett nekik legjobban. A lövészet népszerű a körükben, szinte minden fiú érdeklődik a fegyverek iránt, de a legjobban mégis a váltófutást szerették. Így volt ezzel Bokor Mihály is, aki Zalaszentgrótról jött, vadásznak tanul, nem először volt a kezében puska, de ez volt az első versenye. Azt mondta, szerinte az a legjobb, amikor futni kell a gépfegyverrel a váltóban, és adott ponton átadni a társának, hogy fusson vele tovább. Ez nagyon izgalmas volt számukra, pedig nem könnyű a nehéz gépfegyverrel futni.

Ugyanezt mondta a házigazda vépi intézménybe járó Simon Viktor Vince is. Neki az egész akadálypálya tetszett, a legjobban a fegyveres váltófutás, és mindent szeret, amihez fizikai erőnlét kell. Korábban focizott, most a heti öt testnevelésóra mellett három önvédelmi órája van, shotokan karatét tanul. MT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában