eredményhirdetés is lesz

2018.10.22. 07:00

Orsolya-napi vásár – A főzőverseny hétfőn folytatódik

A háromnapos Orsolya-napi vásár a Jurisics-vár körül nem telhetett el anélkül, hogy legalább egyetlen Orsolyával ne találkoztunk volna.

Merklin Tímea

Aki kínál: Molnárné Módra Nelli – és akik kóstolnak: Virág Orsolya és Illés Péter Fotó: Szendi Péter

A vasárnap délután a várudvaron fellépő Hajnalcsillag Néptáncegyüttes egyik tagját, Virág Orsolyát hívtuk tejszínhabos csodát kóstolni a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium standjához, a civilek szervezte gasztronómiai utcába, ahol valóságos sütiparádé volt, de sütötték a kolbászokat is, és készültek a főzőverseny ételcsodái. Pócza Zoltán igazgató, szervező mérhetetlenül boldog volt, hogy ennyiféle étellel álltak ki az emberek, becslése szerint legalább 1500 adag meleg étel készült el itt a Civil ízek utcájában, és estére semmi sem maradt. A főzőverseny még ma is tart, 15 órakor lesz eredményhirdetés, de a zsűri – Huber László polgármester, Wachter Gyuláné háziasszony és Rátz Gábor vendéglátóipari szakember – megjegyezte a vasárnapi kínálatból a legjobbakat. Kiváló volt például a kisújszállásiak nagykunsági birkapörköltje, a helyi utánpótlás futballklub vargányás-petrezselymes palacsintája. (És még sorolhatnánk.)

 

Ahogy befordultunk a Jurisics tér felé, kezdődött a kirakodóvásár – dísztökökkel, kerekes kemencével, kézműves termékekkel, amelyek között a bőrdíszműves standja volt a legmegragadóbb: az édesapjával együtt dolgozó Solymos Norbert azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kitett egy táblát: „Kérem, vásároljon nálunk, milliárdosok akarunk lenni!” A koszorúk, szörpök, kandírozott édességek, lekvárok, sajtok, kaktuszok Kánaánja után – mi a manó! – belefutottunk egy manóba, aki egy fűzfavesszőből font kosárban üldögélt, és azt imitálta, hogy hegedül egy hangtestet nem képező hangszer formájú fadarabon. Néha megnyomta az orrát, és az dudált, de ha meghúzta valaki a fülét, az is, körbenevették az emberek. Hideg volt, fújt a szél, de amikor jöttünk el, akkor is a városközpont felé igyekeztek az emberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában