Nagy csodák kiindulópontja

2018.10.04. 20:00

Épülnek, bővülnek a bölcsik: több beruházás valósult meg és várható

Meglévő és új bölcsődék beruházásai is aktuálisak szerte Vas megyében. Több ünnepélyes átadót is tartottak az elmúlt hetekben és van, ahol még tervezés alatt áll az új vagy kibővített intézmény

VN

A bölcsődefejlesztések sokat segítenek a családoknak, mindenütt várják a szülők, hogy a tervek megvalósuljanak. Egy hete újabb pályázati lehetőség nyílt meg

Fotó: vn-illusztráció

 

A bölcsődefejlesztések sokat segítenek a családoknak, mindenütt várják a szülők, hogy a tervek megvalósuljanak. Egy hete újabb pályázati lehetőség nyílt meg
Fotó: vn-illusztráció

– Nagy események helyszíne, nagy csodák kiindulópontja lesz ez az udvar

– fogalmazta meg köszöntőjében tegnap a vasvári bölcsiavatón V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. És kérdezett: Kinek az ünnepe a bölcsődeavató? Azt válaszolta: a bölcsődések, a szüleik és az egész város ünnepe is, hiszen bízik abban, hogy a város maga is vonzóbb lesz az új intézménnyel.

 

– Nincs most annál fontosabb, hogy gyermekek szülessenek – hangsúlyozta. Most kétszáz emberre 150 utód jut – javítani kell ezen az arányon. Emlékeztetett, hogy a kormány célja a munka és a család egyensúlyának megteremtése. A munkaerőpiacon látszik: lehetőségek bőven vannak. A bölcsődék és óvodák fejlesztésével pedig a munkába való visszatérést igyekeznek segíteni a kisgyermekes szülők számára. Idén 3-4 ezer bölcsődei férőhellyel lett, lesz több az országban – ebben a tegnap avatott vasvári intézmény is benne van. És lehet számolni még Vas megyéből a lukácsházi, a bajánsenyei és a sárvári bölcsiket is. A Területi Operatív Program révén több bölcsődefejlesztés valósult és valósul még meg Vas megyében. Meglévő bölcsődét fejlesztenek, fejlesztettek Sárváron és Celldömölkön. Előbbi 144 millió, utóbbi 23,8 millió forintot nyert el a megyei TOP-forrásból. Meglévő óvoda-bölcsőde fejlesztése Őriszentpéteren valósulhat meg ebből a keretből: 34,9 millió forint szerepel a Katica Egységes Óvoda-Bölcsőde intézménynél. Új bölcsőde fejlesztése címszónál Lukácsháza 50 millió forinttal, Egyházasrádóc ugyancsak 50 millió forinttal, Bajánsenye 34,1 millió forinttal, Vasvár 84,9 millió forinttal szerepel. Ott van még Rába paty is, 50 millió forintos támogatással. Ott is megkezdték volna az építkezést, de az elnyert támogatás kevésnek bizonyul a jelenlegi építőipari árakhoz, egyelőre várnak a megvalósítással. Káldnál szintén 50 millió forint a TOP-támogatás a mini bölcsőde kialakítására. Dr. Schmidt József polgármester elmondta: zajlik a közbeszerzés, immáron harmadjára, miután két érvénytelen eljáráson vannak túl. Az előzetes költségbecslés alapján a támogatás nem elég, a település összes tartalékát összeszedték, hogy megvalósuljon a beruházás. Bölcsődei elhelyezés eddig nem volt Káldon. Közben új önkormányzati bölcsődék és minibölcsődék létesítésére, a meglévő férőhelyek bővítésére 4,5 milliárd forintos kerettel újabb pályázati felhívás jelent meg éppen egy hete. 2019. március 18-áig lehet benyújtani az államkincstárhoz a pályázatokat, de az idén november 30-áig beérkező dokumentációk elbírálása már év végéig megtörténik, így jövő év januárjában elkezdhetik a fejlesztéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában