hatalmas show

2018.10.03. 21:14

Ha a torkunkban doboghat a szívünk – A Magyar Nemzeti Cirkusz előadásán

Zömmel gyerekek, kisgyerekes családok töltötték meg a hatalmas cirkuszi sátor széksorait. Ott voltunk a Magyar Nemzeti Cirkusz előadásán.

Tersztyánszky Krisztina

 

Már az első szám meghozta a várt izgalmakat: a ketrecben az argentin idomár villogó szemű, vicsorgó vadmacskákkal kunsztozott, majd a hatalmas elefántok és lovak összjátéka vívta ki a közönség tapsát. A zenebohóc produkciója bizonyára sokak számára emlékezetes marad – különösen annak a kisfi únak, aki a produkció részesévé válva a művész hátsójára rögzített tepsin üthette a ritmust a nézők tetszése közepette. Aki pedig azt gondolta volna, hogy a nemzetközi mezőnyben a magyar háziállatok nem rúghatnak labdába, annak Don Christian libikókázó kecskéi és csacsija adták meg a cáfolatot. Vagyunk egypáran, akiknek csak akkor igazi a cirkusz, ha a torkunkban doboghat a szívünk, de Richterék az ilyen ínyenceknek sem okoztak csalódást. Hét fi atal kolumbiai egymás nyakában, meg székre állva is sikeresen egyensúlyozott a kifeszített kötélen. Tevékkel, zebrákkal, a nézők tenyeréből evő zsiráfokkal még lapzártánkkor is tartott a látványos cirkuszvarázs a Sportligetben felállított sátorban. Richterék bemutatták azt az egy hónapos zebmárt is, amely zebra mama és szamár apuka csikójaként a cirkuszban született.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában