Csináljanak bármit, csak ne lőjenek!

2018.10.23. 11:30

Idős embereket kerestünk fel Szentpéterfán, mire emlékeznek 1956-ból

1956 őszén vidéken is zajlottak az események. Idős embereket kerestünk fel Szent­péterfán, ahol sokan mentek ki akkor a határon.

Merklin Tímea

Dezső Vilmosné

– Október 28-án felvonulás volt Szentpéterfán, mindenki ment, én akkor voltam várandós – meséli a 88 éves Dezső Vilmosné Piroska néni. – Trianon idején kikönyörögte a falu, hadd tartozzon Magyarországhoz. 1947-ben úgy zárták le a határt, hogy nem mehettünk ki a birtokainkra, a lakosok 80 százalékának kettős tulajdona volt, a szőlőhegy, szántóterület, erdő egy része Burgenlandban maradt. Boldogok voltunk, amikor megnyílt a határ, ezért vonultunk fel legalább ezren. Énekeltünk, imádkoztunk. Az osztrák oldalon vártak minket a rokonok, nagy ölelkezés volt. A határőrlaktanya előtt is elvonultunk, kint álltak a katonák, ők is örültek, együttéreztek a lakossággal, senki nem avatkozott be. Akkor több mint háromszázan elmentek Péterfáról. Nem maradt fiatal. Két öcsém sorkatona volt; amikor 1957-ben leszereltek, ők is elmentek Amerikába.

Dezső Vilmosné 1956. november 1-jén szült. Akkor volt Szombathelyen a felvonulás, a szülőszobán az orvos és a nővér hol az ablakhoz futott, hogy nézze, hol hozzá. Amikor hazamehetett, nem volt közlekedési eszköz, busz nem járt. A férje ismerte a határőrség orvosát, dr. Kovács Jenőt, vele beszélte meg, hogy vigye haza katonai mentővel.

Dezső Vilmosné Piroska néni a régi felvételt mutatja, amely Bildeinben ki van állítva Fotók: Nagy Jácint/Vas Népe

– Ahol be kell kanyarodni a péterfai erdőbe, szovjet katonák álltak őrségben, leállítottak minket. Katonák is voltak a mentőben, én hátul ültem az újszülöttel az ölemben, jól be volt bugyolálva. A szovjeteket csak az érdekelte, hogy ki az ott hátul azzal a „csomaggal”. Az orvos mondta, hogy baba, de meg kellett nekik mutatni. A gyermek, Dezső György építészmérnök lett, most 62 esztendős.

Piroska nénitől azt is megtudjuk: a forradalom után az édesapját elvitték, letartóztatták, de aztán elengedték, mert előkerült, aki helyett elvitték. Más hasonló eset nem volt a családban. A férjéről meséli: határőr volt Szentpéterfán – a határsávba csak engedéllyel lehetett bemenni –, de olyan ember, aki ha jöttek a fináncok ellenőrizni, ki főz pálinkát, értesítette az érintetteket, hogy dugják el a készülékeket, így nem tudták elkapni őket. Az 1956. októberi események idején már nem volt határőr, mert az év elején, február 11-én titokban megnősült.

– Úgy vett el engem, hogy a katonaságtól nem kapott rá engedélyt, mert én nem voltam a rendszer híve. Amikor júliusban kiderült, hogy megesküdtünk, a férjem kérte a leszerelését. Szeptemberben leszerelt, 1956 októberében már nem volt az őrsön. De az akkori parancsnok hozzánk jött tanácsért, hogy mit csináljon, mert zűrzavar van, mindenki megy át a határon, már a katonák fele is odaát van Ausztriában. A férjem azt a tanácsot adta: „Csináljanak, amit akarnak, csak ne lőjenek. A fegyverraktárt zárd le.”

Nagy József 1956-ban 12 éves volt, ő is részt vett a bátyjával az október 28-i felvonuláson, úgy tudja, a szentpéterfai egyetemisták szervezték, aztán nekik is el kellett menniük. A határőrök többsége is elment. Emlékszik, hogy 1956 októberében a faluban élelmet gyűjtöttek, krumplit, tojást, zsírt, babot, és teherautóval Budapestre vitték. Azt is felidézi, hogy 40-50 fős csoportokat hoztak a határőrök a laktanyába, aztán Szombathelyre vitték őket, ott meg mondták nekik, hogy menjenek haza, mert nem tudták ellátni őket. Volt, akit háromszor fogtak el. Amikor a menekülteket terelték végig a falun, az asszonyok kirántottak egyet-kettőt a sorból ismeretlenül, hazavitték, és este átsegítették a határon. Aknamező a sávban akkor már nem volt, 1956 tavaszán szedték fel.

Henits Lajosné

A 95 éves Henits Lajosné Rózsi nénihez megyünk, aki 1957. februárban ment el a férjével. – Nem akartam elmenni, egyedül hagyni az édesanyámat. A falu szélén laktunk, a menekültek csak jöttek-jöttek Budapestről. A miénk volt az első ház, bejöttek, egyszerre hatan is. Eszünk ágában sem volt elmenni, de el kellett, mert feljelentettek minket a segítségnyújtásért – meséli Rózsi néni. – Ausztriából kijutottunk New Yorkba, 24 évig éltünk ott. 1981-ben jöttünk haza. Miért? Mert a honvágy mindig bennünk volt.

Henits Lajosné Rózsi néni a Radio City Music Hall táncosainak ruháit szabta-varrta

Rózsi néni varrónő, autodidakta módon tanulta a szakmát. New Yorkban az apja unokatestvére segítette be a Radio City Music Hallba, ő szabta-varrta a táncoslányok fellépőöltözékeit. Szerette, őt is szerették. A férje a fémfeldolgozó iparban vállalt munkát, egy olyan műhelyben, ahol még négy-öt szentpéterfai dolgozott. – A férjem 23 éve halt meg, azóta egyedül kínlódok-bajlódok. Szőlőnk volt, földünk volt, szétosztották, most nincs semmim – mondja. – Egy kapa földem sincs, csak ez a ház. Nagy bajban lennék, ha nem lenne az Amerikából kapott nyugdíj.

Teklics Veronka

A 91 éves Teklics Veronka nénihez kopogtatunk be. Ő sem akart elmenni, de nem bánta meg. Ahogy meséli, 1956 novemberében csak jöttek-jöttek az emberek, sok ezren, nem látszott, mikor lesz ennek vége. Még a pajtájuk is tele volt menekültekkel. December 19-én kiment. Később az öccse is. Húsz évvel ezelőtt jöttek vissza.

Teklics Veronka házvezetőnő volt Amerikában, 40 év után jött haza a szülőfalujába

– Kint egy családhoz kerültem, házvezetőnő voltam 40 évig, nagyon szerettek. A 90. születésnapomon eljöttek Szentpéterfára, itt köszöntöttek engem. A gyerekek Floridában, Bostonban, New Yorkban laknak. Mindegyik azt akarta, hogy költözzek hozzá, de én Péterfát választottam. Szép életem volt velük, de úgy éreztem, hogy ott kint nincs senkink, haza kell jönni a szülőfalunkba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!