sportpark

2018.10.18. 07:00

Idősebbek is elkezdhetik: nyolc eszközön tornázhatnak a vépiek

Nyolcszögletű területen létesült a C típusú sportpark, amit térítésmentesen kapott a város a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark programban. Pénteken lesz a műszaki átadása.

Tóth Kata

Idén tavasszal érkezett a hír, hogy C típusú sportparkra jogosult Vép. Kilencven négyzetméternyi alapterületen nyolc, felnőtteknek szánz tornaeszközt helyeznek el, a városnak csak a helyet kellett adni. Helyszínként felmerült a sportpálya, a képviselők végül a korábban tervezett víztorony környéki terület mellett döntöttek, ahol már javában zajlik a munka.

A gumipadlót már lerakták – mutatja Kovács Péter Fotó: Szendi Péter

A kivitelező emberei dolgoznak, pénteken lesz a műszaki átadás. A bejáratnál már elhelyezték a park használatának szabályait ismertető táblát. Két fekvőtámaszozó, egy fellépő, két húzódzkodó, tolódz­kodó, has- és hátizomerősítők, bordásfal és függeszkedő kerül a területre – minden eszköz rendelkezik a szabvány szerinti minősítéssel. A városnak még a művelődési ház előtti járdától a sportparkig vezető utat kell megépíteni, aztán birtokba vehetik a vépiek a parkot, tudtuk meg Kovács Péter polgármestertől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában