Elfajultak a dolgok

2018.10.02. 11:20

Koccanás miatt törte be a hátsó szélvédőt egy férfi Szombathelyen

Kedd reggel egy Volkswagen haladt Szombathelyen a Welther Károly utcában, amikor vele szemben egy Hyundai érkezett. Az út mindkét oldalán parkoltak autók, ezért kevés hely maradt közepén, de a két autós nem tudott megegyezni, hogy ki menjen először. 

Simon István

A szűk helyen a két autó sárvédője összeért, minimális karcolás lett rajtuk. A sofőrök megálltak, majd szóváltásba keveredtek, aminek a végén a Hyundai vezetője ököllel beütötte a VW hátsó szélvédőjét, majd visszaült az autójába és elhajtott a helyszínről. Egy szemtanú elmondta, hogy a Hyundai vezetője szinte magán kívül volt és tombolt a koccanás után.

A szemtanú hívta a rendőröket, és elmondta a történteket, valamint bediktálta a rendszámot is, így a rendőrök gyorsan megtalálták az autót, akit visszahívtak a helyszínre, valamint hamarosan megérkeztek a baleseti és a bűnügyi helyszínelők is.

A rendőrség a Hyundai vezetőjét előállította, a készenléti rendőrség autójával szállították el a helyszínről. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a Hyundai vezetője ellen pedig valószínűleg garázdaság miatt büntetőeljárást fognak indítani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában