összefogtak értük

2018.10.04. 17:30

Modern, biztonságos gépterem épült az adományból az SOS Gyermekfaluban

Két vasi szervezet összefogásával szerelték fel az SOS Gyermekfalu számítástechnika tantermét, a gépek megfelelnek a nemzetközi anyaszervezet előírásainak.

Tóth Kata

Pammer István emléklapot adott át Gagyi Róbertnek

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

 

Pammer István emléklapot adott át Gagyi Róbertnek
Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Céges felajánlás érkezett a gyermekfaluba a Rotary Club Szombathely és az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusának Vas Megyei Régiója közvetítésével. Az adományból összeállítottak és felszereltek egy tíz munkaállomásból és az azt kiszolgáló szerverből álló tantermet. – Magas kihasználtság mellett annak szolgálatába szeretnénk állítani a termet, hogy a nálunk nevelkedő gyerekek számítástechnikai tudását fejlesszük – fogalmazott az átadón Gagyi Róbert területi igazgató. Pammer István Rotary club elnök kiemelte: adakoznak, amikor lehetőségük van. Az előkészületekről is beszélt: egyéves munka zárult a tegnapi átadóval, egy cégcsoport kérését teljesítették azzal, hogy a gépeknek, a szervernek és a hozzá tartozó kamerarendszernek helyet találtak egy intézményben. A számítógépek mindegyike megfelel az SOS Gyermekfalu-hálózat létesítményeiben üzemeltethető eszközök kritériumainak. BTK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában