Lecsófesztivál

2018.10.07. 07:00

Vargánya és rizs is fért a lecsóba – Szent Mihály-napi főzés volt a büki program

Bük Lecsó főtt és komédiáké volt a színpad: Szent Mihály napját ünnepelték Bükön. Október 6-ára esett az idei gasztronómiai verseny, nem feledkeztek meg az aradi tizenháromról.

Bakos Ágnes

– Mi vegyes lecsót csinálunk, rizzsel, vargányával, ezzel-azzal, ami belefér – mondta el Tóth István a Répcementi Férfikar oszlopos tagjai nevében. Második alkalommal döntöttek úgy, hogy részt vesznek a Szent Mihály-napi lecsófőző versenyen, de, mint István elmondta, nem az eredmény számít nekik, hanem a részvétel a fontos. Hölgyek segítségére nem volt szükség, viszont kiadós reggelivel, frissen sült kolbásszal, és egy kis szíverősítővel készültek. Láthatólag felosztották a munkát: ki darabolt, ki a fűszerezett.

– Szent Mihály napja alkalmából összegyűlénk, hogy egy jóféle lecsófőző versenynek járénk a végére – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a főzést Meskó Krisztián, aki kisbíróként és zsűriként is köszöntötte a résztvevőket a művelődési központ előtt.

 

A paprika, a paradicsom és a hagyma még a zacskókban volt, amikor Tóth Tamás szervező, a büki művelődési központ vezetője gyertyagyújtásra is hívta és kérte a résztvevőket. Október 6-ára, az aradi tizenhárom emléknapjára esett az idei lecsófőzés, a program előtt mécseseket gyújtottak a csapatok képviselői az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjai tiszteletére.

Aztán színházi program is kapcsolódott a lecsófőzéshez, a X. Sok-szín-Feszt keretében a Szó és Kép Színpad A Három kívánság mesekomédiát, a Sok-szín-pad Társulat Hans Sachs Kel a borjú című komédiáját vitte színre. Nyolc csapat kilenc lecsóval igyekezett meggyőzni a szigorú zsűrit a főzőtudományáról az októbert meghazudtoló ragyogó napsütésben. A hagyományos kategóriában a Büki Városvédő és Szépítő Egyesület lecsója győzött, a különleges lecsók között a BTK Sakk Szakosztálya alkotta idén a legízletesebbet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában