Teljesen akadálymentes lett a tér

2018.10.29. 11:30

Városközpontból a város szíve lett a megújult vépi főtér

Több, mint 150 millió forintból újult meg a Széchenyi tér, amit szombaton délelőtt adtak át a város polgárainak.

Budai Dávid

Miénk itt a tér –új központja lett Vépnek

Fotó: Ohr Tibor

Átadták szombaton délelőtt a város teljesen megújult főterét, a Széchenyi teret. Szombathely Város Koncert Fúvószenekara a himnuszt, míg Pogácsás Zsuzsanna énekesnő, a város himnuszát adta elő a téren megjelent mintegy félszáz érdeklődőnek. Mivel esett az eső, a szalagátvágás után az ünnepséget végül a művelődési házban tartották.

Itt a város polgármestere, Kovács Péter a közel ötvenéves térhez fűződő gyermekkori emlékeit idézte fel, amit akkor még Mária térnek hívtak és autó csak nagy ritkán ment keresztül rajta. Ez volt a falu központja, itt volt a bolt és a legendás Fészek vendéglő, valamint ez a tér szolgált a búcsú helyszínéül. Azóta sok minden megváltozott, és az önkormányzatban időről időre előkerült a felújítás gondolata is, ám ez forrás híján soha nem valósult meg. Két éve azonban a megyei önkormányzat által meghirdetett pályázat megoldást jelentett, így mára – több mint 150 millió forintból – teljesen megújulhatott a tér. Néhány fát sajnos ki kellett vágni, de helyettük ültettek 75 újat, és a teljes területen megoldották a térhez kapcsolódó intézmények akadálymentesítését, kialakítottak hatvan parkolót, új lett a tér megvilágítása, kicserélték az utcabútorokat, elkészült a csobogó és a színpad. Ahogyan a polgármester az LGT slágerét kissé átalakítva megfogalmazta: – Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel, a város is a miénk, mert mi építjük fel.

 

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is a településépítők munkáját idézte fel. Szily János, a Szombathelyi Egyházmegye első püspöke 1788-ban szentelte fel a téren álló templomot, amit 1848-ban bővítettek ki két oldalhajóval, és idén száz éve, hogy elkészült a megye egyik legszebb I világháborús emlékműve. – Most 2018-ban, mi huszonegyedik századi magyarok egy olyan fejlesztés átadásán vagyunk, ami keretbe foglalja az elődök munkáját: építészeti, kulturális, és egyházi örökségét. Vép központi részéből főtér lett – hangsúlyozta az egybegyűlteknek a képviselő. Hozzátette: van már egy hely, ahol találkozhatnak az emberek, és reményét fejezte ki, hogy városközpontból a város szívét sikerült megteremteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában