információk

2018.10.21. 07:00

Véradás előtt és után fontos, hogy fogyasszunk folyadékot!

Míg vérvételre éhgyomorral kell érkeznünk, a véradásra éppen ennek az ellenkezője áll: feltétlenül együnk és igyunk, az utóbbit bőségesen.

Tóth Kata

Nagy Barnabás az idén először adott vért, előtte szűrővizsgálaton vett részt Fotó: Archív/SZP

Nem mindegy, hogy mit és mennyit iszunk, mielőtt a karunkat nyújtjuk: a legjobb a víz, a gyümölcslé, de egy csésze feketekávé, tea is belefér; viszont 24 órával véradás előtt nem javasolják a túlzott alkoholfogyasztást. Miután levették tőlünk a 450 milliliter és még három kémcsőnyi vért, célszerű 5–10 percet pihenni, és még legalább fél liter folyadékot fogyasztani még a helyszínen. Tizennégy órával a véradás előtt nem ajánlottak a zsíros ételek sem (vaj, tej, sajt, tojás, zsíros hús, szalonna, kolbász, rántott ételek, csoki, diófélék), csak egy könnyű reggeli. Egyes élelmiszerek ugyanis olyan mértékben befolyásolhatják a vér összetételét, hogy azt nem lehet gyógyászati célokra felhasználni. Ne dohányozzunk az alkalom előtt, ezt is tanácsolják az orvosok. Végül vegyük sorra, ki adhat vért. Általánosságban bárki, aki elmúlt 18, de még nincs 65 éves, 50 kilogrammnál többet nyom és egészségesnek érzi magát – ettől függetlenül a véradás előtti vizsgálaton kiderülhet, hogy mégsem vagyunk alkalmasak. Kizáró tényező például a cukorbetegség, a terhesség, a szoptatás, a herpesz, de akár a torokgyulladás is. Feltétlenül vigyük magunkat az alkalomra lakcímkártyánkat, személyi igazolványunkat és tajszámunkat. Csak az adhat vért, aki rendelkezik a regisztrációhoz szükséges igazolványokkal, adatokkal. A külföldi állampolgároknak igazolniuk kell, hogy van magyarországi lakcímük.

Nagy Barnabás az idén először adott vért, előtte szűrővizsgálaton vett részt Fotó: Archív/SZP

Sokszor felmerül, vajon a testékszer és a tetoválás kizárják-e a véradást – csak akkor, ha fél éven belül készültek. Még néhány szempont/kitétel, amit fontos szem előtt tartani: a férfiak akár ötször, a nők legfeljebb négyszer adhatnak vért egy évben, és legalább 56 napnak kell eltelnie két váradás között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában