Csak az számít, ahogyan te érzel

Jó ez az este, puha és meleg, már nem ősz, még nem tél, az ásítás is elkerül, pedig már majdnem fél tizenegy van, mire megmozdul a színpad, miután a copfos, szép szemű fiú kisétál a kisteremből, kapucnis felsőben. Akkor még nem látjuk az alatta lévő póló feliratát (high), csak figyeljük, ahogy a színpad felé tart, és mindenki gondol valamire. Istenem, de szép, sóhajt bele a borába a hosszú hajú lány a pultnál, nem lehet több húsznál. Egy kicsit arrébb is csúszik, hogy majd jól lássa szemből. Talán csak fáradt, fut át az ötvenesek agyán, főleg a nőkén, akik örökké aggodalmaskodó anyaként vizslatják a fiú minden mozdulatát. Aztán ez a négy éve nagyon messziről visszatért fiú a társaival belekezd.

Azt mindenesetre tanítani kellene, ahogy ők odafentről szépen összesimítják ezt a meglehetősen keszekusza társaságot. Itt vannak a régi rajongók, már őszülnek, de a szemük még csillog. És eljöttek az egy-két dalt ismerők is, akik csak távolról figyelik a zenekart, azt teszik most is, hátul állnak, ütik az ütemet a lábukkal, persze csak óvatosan, hogy ki ne löttyenjen a sör a pohárból. És elvegyülnek a tömegben a fekete latexnadrágos lányok is, akik lehet, először hallják a zenekart, de egy-egy slágerré lett nóta erejéig beszállnak ők is a táncba, elvégre buli van. Igen, tényleg jó buli kerekedik, és amikor a végén a szép szemű fiú énekli, hogy „végig neked szólt a dal a magasból, mindegy, mindenki, hogy mit gondol, nekem csak az számít, ahogyan te érzel, nélküled a pokolba az egésszel”, akkor mi mind – őszülő ötvenesek, húszéves rajongók, bulizó latexnadrágosok – már bármit elhiszünk bárkinek. Aztán felkapcsolják a villanyt, a szép szemű copfos fiú már sehol, mi pedig beleásítunk ebbe a se nem őszi, se nem téli éjszakába – ami talán igaz sem volt.

(Bérczesi Robi a Hiperkarmával szombaton este varázsolt a Cinema Caféban.)