Ovisok az arénában

2018.11.28. 07:00

Játékos formában mutatkoztak be a szakosztályok

Ovisok vették birtokba tegnap az arénát. Két órán keresztül önfeledten játszhattak, miközben kilenc sportággal meg is ismerkedtek.

Budai Dávid

Fotó: Horváth Balázs

Óvodások foglalták el kedden délelőtt az Arena Savariát, hogy megismerkedhessenek kilenc szakosztállyal, de leginkább azért, hogy egy jó nagyot játsszanak. Boros András, a Szombathelyi Sportiskola vezetője elmondta: a játékos sportdélelőttön 13 óvoda közel 240 óvodása vett részt. Asztalitenisz, atlétika, korcsolya, kosárlabda, röplabda, sakk, tenisz, torna és az úszás voltak azok a sportágak, amit mindenki kipróbálhatott. Igaz, ez utóbbit némileg rendhagyó módon megúszták szárazon, hiszen arra nem volt mód, hogy medencébe vigyék a gyerekeket, de a parton így is elsajátíthatták a legalapvetőbb technikákat, ráadásul a vizes hatást némileg pótolta a csapatos buborékfújás is. Boros András hangsúlyozta: bár az elsődleges cél a sport- iskola és a szakosztályok bemutatkozása volt, arra nagyon ügyeltek, hogy mindez játékos formában történjen.

 

Az óvodáscsoportok forgószínpadszerűen váltották egymást, így a nagyjából kétórás programban 12 perc jutott minden sportágra, amelyek úgy voltak kialakítva, hogy mindig legyen egy-egy pihenősebb állomás is, bár ez valószínűleg csak a felnőtteknek volt fontos, mert a gyerekek folyamatosan ugyanolyan lelkesen vetették bele magukat mindegyik feladatba.

Az úszás mellett némileg kakukktojás volt a korcsolya is, hiszen kivitelezhetetlen lett volna a kétszáz gyerekre korit adni, cserébe olyan sportolóktól ismerhették meg a sportág szépségeit, mint például a tíz éve korcsolyázó Mercs Abigél, aki augusztusban tért haza bronz­éremmel a belgiu­mi gyorsaságigörkorcsolya-Európa-bajnokságról. Abigél elmondta, a kicsik sokat kérdeznek sportágáról, és az eredményei iránt is mindig érdeklődnek. Hozzátette, éppen az óvodáskor az, amikor célszerű elkezdeni korizni. Megtudhattuk azt is, hogy mivel a görkorcsolya kiváló alapokat ad a jégkorcsolyához, érdemes ezzel kezdeni.

Hogy a gyerekeknek nem voltak teljesen ismeretlenek az egyes mozgásformák, sportágak, abból is látszott: a sakkasztalnál arra a kérdésre, hogy ki tud sakkozni, gyakorlatilag minden kéz a magasba lendült. A sportágválasztón az edzők, tanárok és óvónők munkáját egyetemista és középiskolás diákok is segítették, így igazán zökkenőmentesen zajlott le a sportiskola első, ovisoknak rendezett nyílt napja. Végül megjött a Mikulás is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában