Pedagógus és művész

2018.11.23. 07:00

Kiállítást nyitottak művészetis tanárok munkáiból

A kortárs művészet intézményei, feladatai és technikái kerültek terítékre az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti tanszékének kétnapos workshopján. Az alkotónapokat a csütörtök este megnyitott kiállítás zárta.

Nemes Judit

Fotó: Unger Tamás

Légy a magad kortársa címmel rendeztek a héten workshopot a Savaria Egyetemi Központban. Dr. Bordács Andrea docens, a Vizuális Művészeti Tanszék vezetője a kétnapos program kapcsán elmondta, hogy míg a való életben a legtöbben a legújabb technológiát, dizájnt keresik, addig a kortárs művészet, kultúra iránt kevés érdeklődés mutatkozik, egyfajta idegenkedés, averzió figyelhető meg. E témát járták körül a worshop résztvevői előadásokkal, alkotói munkával és a kiállítással is. A műhelyprogramon elő­adások is elhangoztak: többek között magángaléria képviselője, múzeumigazgató, műkereskedelemmel foglalkozó szakember, művészetpedagógus beszélt egyebek mellett a művészeti színterekről, művészetközvetítésről, pályakezdési lehetőségekről.

 

A workshop második napján a közös alkotáson volt a hangsúly, ezeket a műveket december 7-étől állítják ki. A műhelymunkát záró programként a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium volt és jelenlegi tanárainak munkáiból nyitottak kiállítást. Dr. Németh István, az ELTE SEK rektorhelyettese a tárlatot megnyitó beszédében kitért arra, hogy szorosabbra fűzik a szakgimnáziummal a kapcsolatot: a hallgatói létszám növekedésével minőségi gyakorlóhelyszínre lesz szükség, mint amilyen a középfokú oktatási intézmény; továbbá, a középiskola tanárai is részt vehetnek az egyetem oktatói munkájában. Bordács Andrea a kiállítás anyagáról szólva hozzáfűzte: a szakgimnázium tanárai különböző technikával készült alkotásait két hétig lehet megnézni a folyosón: festményeket, grafikákat, plasztikákat, textil-, videó- és fotóművészeti alkotásokat csodálhatnak meg a falakon és a vitrinben az érdeklődők. NJU

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában