Marosits Józsefre emlékeztek Nemesrempehollóson

Komplex terveket szőtt évi egy nagy rendezvényhez, mindig több művészeti ágban közvetítette gondolatait, érzéseit, érdemes volt rá figyelni, szellemi-lelki gazdagságának népes törzsközönsége volt. Könyvbemutatóin és kiállításain is találkoztak a múzsák: az irodalmi élményt képzőművészeti alkotásokkal, zenével tette teljessé, a szobrok, grafikák nem maradtak verskíséret nélkül. Idén nyáron valósította meg legutóbbi ilyen rendezvényét a Berzsenyi könyvtárban. Minden programja élő alkotás volt. Sokan szerették benne, hogy nem fél megélni, amit lát, érez, hanem művészi gesztusokkal nyomban transzformálja, birkózott az öregséggel, a betegséggel, a mindennapok kínjaival.

Utolsó, körmendi kiállításán már nem lehetett ott, kórházba került, és nem tudták megmenteni az életét. Aznap szedték le Fohász című tárlatát, amikor meghalt. A címadó szobor: az ég felé nyúló két kéz. Annyi mindent akart még. Fiaitól, Zoltántól és Tamástól tudjuk, hogy nyomdakész volt a tizenegyedik verseskötete, ki akarta adni, de már nem sikerült. A gyermekeire bízta sorsát. Ennek egyik versében írta: A fájdalom meggyötör, / kedvem elhagy végleg, / újrafogalmazódik / lelkemben az „élet”.