Előadások

2018.11.07. 07:00

Tanácsadásra hívták a helyi vállalkozókat Őriszentpéteren

Helyi vállalkozóknak tartottak munkaerőpiaci eligazodást támogató előadásokat a művelődési házban. Az eseményen aktuális pályázatok, a családbarát foglalkoztatás, valamint a márkaépítés is napirenden szerepelt.

Nemes Judit

Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere köszöntötte a vállalkozókat

Fotó: Szabados Gabriella

Tanácsadásra várták a hosszú hétvége előtt a helyi vállalkozókat Őriszentpéteren. Őr Zoltán polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a megye többi részéhez hasonlóan az őriszentpéteri kistérségben is gondot okoz a munkaerőhiány. Kiemelte, környékük közismerten nem a hagyományos gazdálkodási szerkezetet mutatja, ott nem az ipar a húzóágazat, inkább a turizmus és néhány építőipari kereskedelmi vállalkozás tevékenysége figyelhető meg.

Györkéné Bognár Barbara, az Őrség Határok Nélkül Egyesület munkaszervezeti vezetője előadásában beszélt a gazdaság- és szolgáltatásfejlesztési pályázatokról. Hozzátette: jelenleg a pályázók részéről a helyi termék és a térségi turizmus fejlesztése jelentkezik leginkább igényként: a helyi termékek előállítása, a nyitott porták, a látványműhelyek, valamint a turisztikai attrakció és szolgáltatásfejlesztés jelent meg irányvonalként. Breznovits István, az egyik tanácsadó cég ügyvezetője a megyében működő foglalkoztatási paktumokról, szolgáltatásokról és az igénybe vehető támogatási lehetőségekről beszélt.

Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere köszöntötte a vállalkozókat
Fotó: Szabados Gabriella

Dr. Biroszné Móritz Zsuzsanna, a Vas Megyei Önkormányzat szakértője a családbarát munkahely témával összefüggésben beszélt a nők elhelyezkedésével összefüggő nehézségekről. Megoldási lehetőségként az atipikus foglalkoztatási forma nagyobb térnyerését; mini, munkahelyi és családi bölcsődék létrehozását; képzések bővítését javasolta.

Hollósi Szabolcs employer branding szakértő a márkaépítést és a vállalatok közötti együttműködések szerepét emelte ki előadásában. Tolvaj Marianna Éva tréner, webszerkesztő pedig az online világ fontosságát hangsúlyozta előadásában: hol, milyen felületen ajánlott megjelennie a vállalkozónak, és azt milyen formában tegye, hogy vállalkozása megfelelő képet tükröz­zön magáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában