Indul a csepregi bakterház

2018.12.02. 15:30

A csepregi főzdében jártunk, ahol beavatást nyertünk az illatos párlatok világába

A pálinka egy csepp titok, az ízek és aromák szimfóniája – olvassuk a csepregi pálinkafőzdében a szakanyagot, amit Tóth Miklós ad kézbe, majd kék köpenyt veszünk, és kezdődik a beavatás az illatos párlatok világába.

Merklin Tímea

Fokolás után bodzapálinkával koccintunk Tóth Miklóssal, aki vargányából is készített már párlatot

Fotó: Szendi Péter

A főzdében kőkeményen áll a hideg, tárva-nyitva van az ajtó, Miklós sürög-forog, nem fázik, hamarosan én sem fogok, egyelőre azonban csak figyelem, ahogy mosogatja a műanyag edényeket a slaggal, a kifőzésből visszamaradt anyag, a moslék, amiben már nincs alkohol, egy tíz köbméteres gyűjtőtartályba kerül. Gombnyomásra leereszkedik a fedél az első főzőüstre, amiben 270 liter cefre van, vegyes. Ezt főzzük addig, amíg az alkohol ki nem fő belőle teljesen. A rendszer fatüzelésű, és kétlépcsős a főzés. A mennyezeten keresztben futnak a csövek, a bal első üstből a jobbra hátul álló tartályba megy az alszesz, ez a „ledurvázott párlat”, innen megy a második üstbe, a finomítóba, onnan a jobbra elől álló mérőkkel ellátott tartályon át kicsurog a finomított párlat. A főzőüstök alatt ég a tűz, betalicskázok pár fahasábot, teszünk rá. Előkerül a bodza-, majd a diópálinka, szigorúan csak szagolgatjuk, összetegeződünk. Miklós azt mondja, otthon van vargányapálinkája is, mert mindig szekálták, hogy „Még vargányából nem főztél?” Hát, főzött. Kuriózum. Csepregen őt így ismerik: „az utolsó gombavadász”: Gyerekkora óta az erdőt járja, a szülei kint dolgoztak, így lényegében ott nevelkedett. Minden gombát ismer, a vargányát szereti leginkább. A környékről is sokan hozzák hozzá ellenőriztetni a gombákat…

Fokolás után bodzapálinkával koccintunk Tóth Miklóssal, aki vargányából is készített már párlatot
Fotó: Szendi Péter

Megszakad a diskurzus, mert beparkol egy kocsi a pálinkafőzde elé, cefrét hoznak. Meg kell kóstolni, mert akármit nem veszünk át. Lecsavarjuk a kis hordó tetejét, belemártjuk a mutatóujjunkat, megkóstoljuk, kicsit savanykás kell, hogy legyen, nem édes. Ez rendben van. Belemártjuk az ujjunkat még egyszer: magunk mellett lengetve a karunkat, szellőztetjük a cefrés ujjat, nem lehet ecetszaga, mert akkor már savanyodik. Ez ecetesebb, mint szabadna lenni, de határeset, elfogadjuk. Sokat nem várunk tőle, kevés pálinka lesz belőle, mondja Miklós, és magyaráz: túl sokáig állt benne a szilva. Kérdezi az ügyfelet, meddig rakták a hordót, kiderül: két hétig. Na, ez a baj, egy hét alatt meg kellett volna szedni. Mikor az utolját rakták, az alja már kezdett savanyodni, erjedni. A férfi elszomorodik, hogy ezt elszúrta, de majd legközelebb már tudja, hogyan kell. Átvesszük a két hordót, pallón ügyesen lecsúsztatjuk az utánfutóról. A megrendelő nem várja ki a két órát, elmegy, telefonon értesítjük, ha visszajöhet érte. Hatalmas gumikesztyűket kapok, felhúzom, könyékig ér. Ezzel fogom a kis vödröt, amivel kimerem a hordót, bele a cefrét a belső helyiségben álló üstbe. Puszta kézzel nem szabad dolgozni, mert az ecet kimarná az ember bőrét. A kisebbik hordó az enyém, a nagyobbik Miklósé, beindítjuk a főzést, ez itt elektromos rendszerű. Nagyjából elmossuk az edényeket slaggal, kitesszük az udvarra. A külső helyiségben az egyik üst alatt elaludt a tűz, nosza, gyorsan újra kell gyújtani, égő fahasábot lapátolunk át, széthullik a parázs, takarítunk is. A lepárló edényben gyűlik a korábban feltett cefre párlata, a készülék literenként öblíti ki magából, terjeng már a pálinka illata. Erős szag most nincsen, csak akkor, ha az elő-és utópárlat tartályát ürítik, abban vannak a méreganyagok. Az üstbe az úgynevezett közép-párlat csurog, csöpög szépen. Egy ügyfél telefonál, holnapután hozná a cefréjét, naptárban jegyezzük elő a rendelést egy szabad időpontban. Autó érkezik, ismét átvétel van, nincs megállás, pörgünk. A pálinkafőzdében sem kell azon tanakodni, hogyan töltsük ki a munkaidőt, akkor kell dolgozni, mikor anyag van, és addig, amíg el nem készül, főzést félbe nem hagyunk. Közben adminisztrálni is kell, az irodában megnézem az átvételi elismervényeket, és a „fináncpapírt” – ahogy Miklós mondja -, vagyis a bérfőzési naplót. A fináncok (pénzügyőrök) ezt vizsgálják, ellenőrzik, és az órákkal ellátott lepárló eszközt, innen tudják, mennyi pálinkát főzött. Miklós azt mondja, nem nagyon tetszik neki a papírmunka, inkább betonoz, de muszáj megcsinálni. Korábban ács és állványozó volt, magát a pálinkafőzés viszont nagyon szereti. Kezembe adja a szakirodalmat, amely leírja, hogy „a kiváló pálinka szakrális ital, nem készül, hanem teremtődik, születik, és a teremtése varázslat, művészet. Világra jötte ősi, misztikus szertartás eredménye…”

 

Ahogy olvasom, a régi alkimisták bőrében kezdem érezni magam, a nagy megtisztító és felemelő átalakítás gőzében és illó párlataiban – lehet, hogy már ténylegesen hatnak, hiába van tárva-nyitva az ajtó -, felfedezem a metafizikai áttételeket, az Opus Magnumot, a „megistenítés” a pálinkafőzés nyelvén így szól: „a romlandó gyümölcs romolhatatlanná és örökéletűvé válik. Ebben a folyamatban a közreműködő ember a pálinka varázslója, eszközei pedig mágikusak.” Becsukom a könyvet, az ajtófélfát bámulom. Egy jó hangulatú képen két férfi földi dolgokról beszélget, azt mondja az egyik: „Jól alszom a pálinkától, csak nem mindig jutok el az ágyig”. És láthatólag nevetnek, talán még hahotáznak is. Nincs mese, gondolom, ekkora felszabadult boldogságot okozó, szép szakma előtt nagy tisztelettel fejet kell hajtanom.

Kinézek az udvarra, ahol egy versenybicikli parkol, Miklós ezzel jár ki ide a város szélére, közel lakik. Meséli, hogy a pálinkafőzde épülete egykor bakterház volt, a sorompó- és váltókezelő lakása, őrháza. Itt ment a vasút, Bükre és Répcevisre, 1974-ben szedték fel a síneket. A második párlat nagyon csurog, bemegyünk, alighanem kész a vegyesünk. Fokolunk: a mérő alul a hőmérsékletet mutatja (18), felül az alkohol fokát (54), ezek viszonyában jelenleg 54,7 fokos. Mivel 27 liter pálinka lett ebből az adagból, és a megrendelő 48 fokos pálinkát kért, kiszámoljuk, hogy 3,83 liter desztillált vizet kell hozzáönteni. Literenként higítjuk. Ahogy az eltérő sűrűségű víz és az alkohol birkózik, buborékok keletkeznek, adunk időt a folyamatnak, kicsit bezavarodik a nedű, de aztán egy perc alatt elrendeződik, megnyugszik, kikristályosodik. Ismét fokolunk, hogy meglássuk, elértük-e a célunkat. Alul 18, felül 47,5 fokot mutat a mérő, ez összevetve 48,3 fok, a megrendelésnek megfelelő. Örülünk. Ha itt lennének már az ügyfél edényei, azokba mernénk a kész pálinkát, de nincsenek, ezért ideiglenes tárolásra műanyagpalackokba öntjük, majd jön a tulaj, hozza a saját üvegeit, abban viszi el. A gyűjtőedényből mindenképpen ki kell venni, mert az üsttel dolgozunk tovább. Jöhet a következő nagy átalakítás: a további isteni párlatok létrehozása. A szakirodalom szerint „a pálinkakészítés a gyümölcsben lévő titkok magasabb dimenzióba való felemelése”. Talán ezért nevetnek azon a képen a férfiak oly nagyon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában