Vitéz Kiss János sírjánál tisztelegtek

2018.12.12. 07:00

A mártírhalált halt tábornokra emlékeztek a kőszegi temetőben

Főhajtással emlékeztek vitéz Kiss János altábornagy, posztumusz vezérezredes halálának 74. évfordulója alkalmából a hős síremlékénél.

Tóth Kata

Fotó: Szendi Péter

A magyar antifasiszta mozgalom kiemelkedő harcosa, Kiss János életútjáról Vitéz Fonyódi László nyugalmazott főtörzszászlós, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Vas Megyei Szervezetének elnöke beszélt. Kiemelte: az 1883-ban Erdőszentgyörgyön született tábornok 1944. december 8-án életét áldozta hazájáért. Katonacsaládban született, ő is ezt a hivatást választotta. Miután iskoláit elvégezte, 1902-ban avatták hadnaggyá, majd a híres 11-es tiroli császárvadászoknál teljesített szolgálatot – kiváló minősítést kapott tevékenységéért. Az első világháborúban már főhadnagy volt, a keleti fronton teljesített szolgálatot. Már akkor kitűnt bátorsága és katona vezetése.

Fotó: Szendi Péter

Később az olasz fronton szolgált: több elismerést, kitüntetést kapott, de súlyosan megsebesült: jobb lábát ugyan sikerült megmenteni, de merev maradt. Miután meggyógyult, a kőszegi alreáliskolában nevelőtanárrá nevezték ki. Ott ismerkedett meg Bajcsy-Zsilinszky Endrével, akivel élete végéig barátságot ápolt. Az új honvédségben először Hajmáskéren, majd Sopronban, utána Esztergomban kapott beosztást, a ’30-as évek közepén jutott el katonai szolgálatának csúcsára: 1935-ben az 1. vegyesdandár parancsnokává lépett elő vezérőrnagyi rendfokozatban. 1938-ban gyalogsági szemlélő lett, majd altábornagy. A 2. világháború küszöbén nyilvánvalóvá vált számára, hogy Magyarországot milyen veszély fenyegeti a náci Németország részéről. Németellenes beállítottsága miatt később Kőszegre vonult vissza. Elvállalta a Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága katonai szárnyának vezetését. Konspirációs hibák és árulás miatt letartóztatták, társaival együtt hadbíróság elé állították, és kötél általi halálra ítélték.

A kőszegi önkormányzat, katonai és civil szervezetek, intézmények is elhelyezték koszorúikat a családi sírboltnál. Közreműködtek a Kőszegi Darabontok, a Kőszegi Nyugállományúak Egyesületének tagjai, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred díszőrei, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége és a Honvéd Hagyományőrzők Vas Megyei Szervezete. Heltai Jenő Szabadság című versét Füzi Hanna, a Jurisich gimnázium tanulója mondta el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában