Sírva kiment a tárgyalásról az egyik tanú

2018.12.12. 16:36

A segélyhívás meghallgatásával folytatódott a bőnyi emberölés tárgyalása

A segélyhívás meghallgatásával folytatódott a bőnyi emberölés tárgyalása a Szombathelyi Törvényszéken. Egyesített szakértői vizsgálat készül, a vádlottat pszichológus vizsgálja, folytatás februárban.

VN

Fotó: Horváth Balázs

Sírva kiment a tárgyalásról az egyik tanú, nem bírta hallgatni a saját segélyhívását 2016. október 26-áról. Akkor ment a Nemzeti Nyomozó Iroda négy munkatársa házkutatásra Bőnybe. A segélyhívást akkor indította a nyomozó, amikor rájuk lőtt a vádlott. Hallható a felvételen, hogy mentőt és a TEK segítségét kéri. „Bementünk, intézkedni kezdtünk volna, öreg pakolászott, lőtt, adtunk le mi is lövést”. A vádlott felesége is hallható, amikor kiszaladt a házból a férje mellől. Azt mondta, „vérzik”, azt kérdezték a rendőrök „ki vérzik?”. A válasza az volt: „A férjem, meg a fiatalember, akit lelőtt”.

Nem bírta hallgatni a saját hangját a tanú, a lelőtt rendőr kollégája, kiment a tárgyalóteremből. Az őrnagy másik két kollégája lehajtott fejjel, könnyes szemmel figyelt a tárgyalóteremben.

A vádlott felesége válaszát kétszer is lejátszották a bíróság előtt. A vádlott arra a kérdésre, hogy felismeri-e a felesége hangját, azt mondta „azt hiszem igen”. A feleségét már korábban idézte tanúnak a bíróság, de nem tett, nem tesz vallomást.

 

Fotó: Horváth Balázs

Korábbi vallomásait fenntartja – ezt válaszolta a nyomozónő, aki a felvételen hallható, és akit a hanganyag lejátszása után megszólítottak a védők, aztán a vádlott is. A védőügyvédek kérték dr. Varga Rolandot, olvassa fel a négyfős nyomozócsoport egy másik tagjának első vallomást, amit aznap tett, amikor az eset történt. A bíró előkereste a dokumentumot: „Nem célzott lövéseket adtam le, adja isten, hogy nem én lőttem le a Petit”.

A vádlottnak több javaslata is volt a tárgyalás során, például azt kérte, vizsgálják ki, hogyan került a pulóverére, a hátára a lelőtt rendőr vére, ha ő lőtte le. Dr. Varga Roland elnapolta a tárgyalást, jövő februárban folytatják a bizonyítási eljárást. Addig egyesített vizsgálat készül: fegyver-, orvos- és fizikus szakértő veti össze a nyomokat. A vádlottat pszichológus vizsgálja, utólag pedig orvos és pszichiáter dönt arról, hogy kihallgatható állapotban volt-e az első kihallgatásakor, ügyvédei szerint ugyanis nem. A védők ismét helyszíni tárgyalást sürgettek, ilyet továbbra sem rendelt el dr. Varga Roland.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában