Mesélő házak

2018.12.01. 17:00

A szelestei kastély nyomában – az egyiptomi herceg és az angol beteg

Juszuf Kemál egyiptomi herceg vadászni érkezett Szelestére, de olyannyira beleszeretett a környékbe, hogy földet vett és vadászkastélyt építtetett magának a faluban.

Feiszt György

A Juszuf-kastély a szelestei Kossuth utcában

Fotó: Unger Tamás

Juszuf Kemál herceg 1932 októberében volt először Alsószeleste vendége. Egyiptom királyának nagy kísérettel vadászni érkező testvére a Baich Mihály tulajdonában álló, úgynevezett „kiskastélyt” ötezer pengőért bérelte. Az egzotikus vendég Almásy László javaslatára látogatott Magyarországra. Az angol beteg című, Oscar-díjas film révén világhírűvé lett magyar sivatagkutató az egyiptomi arisztokratával Kairóban ismerkedett meg. A szenvedélyes vadásznak Almásy mesélt először a gazdag magyar vadászterületekről. A korabeli sajtó színes tudósításokban számolt be a hathetes szelestei tartózkodás részleteiről. A közvélemény innen tudhatta meg, hogy a herceg két unokaöccsével és nagyszámú kiszolgáló személyzettel érkezett. Első útjuk a Bakonyba vezetett, ahol szarvasvadászaton vettek részt. A szelestei körvadászatok terítéke több ezer nyúlból és fácánkakasból állt.

A Juszuf-kastély a szelestei Kossuth utcában
Fotó: Unger Tamás

A barátságos keleti vendég igen megkedvelte a vele kapcsolatba kerülőket. Szerette, ha magyarul beszéltek hozzá, kedvére való volt a tárogató hangja és szívesen hallgatta a cigányzenét. Az alsószelestei kastélyban egy alkalommal magyar estet rendezett, ahol a talpalávalót Czene Jenő sárvári cigány­prímás és bandája húzta. Juszuf Kemál nemcsak örömmel nézte az általa vásárolt ruhákba felöltözött legények és leányok ropogós táncait, de maga is megpróbálta eljárni a csárdást. A multimilliomos herceg igen jól érezte magát, mert két év múltán már májustól november­ig folyamatosan Szelestén tartózkodott. Öt esztendőre kibérelte Baich báró kétezer holdas alsósze­lestei birtokát, kedvenc lovait és hatalmas luxusautóját is idehozatta. Gyakori vendége volt a környék arisztokrata családjainak, az Erdődy és Wenckheim grófoknak, s fogadta őt Mikes János szombathelyi püspök is.

A helyi arisztokráciával kiépített kapcsolatok eredményeképpen Juszuf herceg Meran gróf és Lichtenstein herceg meghívására Ausztriába látogatva zergevadászatokon vett részt. Az Alsószelestén bérelt, XVIII. században épült „kiskastély” a hosszú magyarországi tartózkodások idején már szűknek bizonyult, ezért az egyiptomi herceg Baich bárótól földet vásárolt. Az Alsó- és Felsőszeleste határában lévő telekre 1936-37-ben a szombathelyi Andráskay-Müller céggel saját vadászkastélyt, mellette személyzeti lakásokat és portaépületet emeltetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában