Pásztorok, pásztorok

2018.12.17. 06:50

Betlehemesek együtt – Felvidékről és Erdélyből is érkeztek

Zsúfolásig megtelt a Szent Jakab-plébániatemplom szombaton kora este: pásztorok, angyalok, énekesek érkeztek a megye különböző pontjairól és a határon túlról.

Nemes Judit

Pásztorok hozzák a jó hírt: megszületett

Fotó: Ohr Tibor

Zengő énekkel vonultak a templomba a fellépők, a Pásztorok, pásztorok kezdetű nép­énekkel kezdődött a program. A Gencsapáti Nemzetközi Betlehemes Találkozónak hagyománya van, 15. alkalommal rendezték meg az adventi hagyományőrző programot.

 

Gombos T. Bálint plébános emlékeztetett, hogy a 17. század második felétől maradt ránk a betlehemezés szokása, amely Gencsapátiban pedig a 19. század óta van jelen. Bodorkós Ferenc polgármester visszatekintett az elmúlt tizenöt évre, a jó hangulatú találkozókra, amelyeket kezdetben a templom előtti téren, majd már bent az épületben tartottak.

Pásztorok hozzák a jó hírt: megszületett
Fotó: Ohr Tibor

Az idén a györgyfalviak nyitották a műsorok sorát. Több mint tíz csoport elő­adását, a díszes vagy éppen félelmetes jelmezbe bújt fellépők sorát tekinthették meg az érdeklődők, akik bepillantást kaptak nemcsak a hazai és a Kárpát-medencei magyarság karácsonyváró szokásába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában