Hatvanöt éves a 6:3

2018.12.03. 20:53

Haladás-öregfiúk az Aranycsapatról

Az Aranycsapatra és a magyar labdarúgó-válogatott angolok elleni 6:3-as győzelmére emlékeztek a Herényiek Házában. A Haladás egykori focistáival – Halmosi Zoltánnal, Hegedüs Péterrel, Király Ferenccel és Török Péterrel – Károly Frigyes beszélgetett népes közönség előtt.

Tóth Kata

Emlékezetes nap volt 1953. november 25. Akkor verte meg az angolokat az Aranycsapat, és aznap született Hegedűs Péter, a Haladás egykori labdarúgója, kapusa, derült ki Károly Frigyes moderátor bevezetőjéből. Nosztalgiázva, anekdotázva néztek vissza az egykori csapattársak az évtizedekkel korábbi időszakra és Aranycsapat játékosaira, akik közül mindnek megvolt az erénye.

Török Péter labdarúgó, edző, sportvezető ’73-ig Haladás-játékos 13 éves volt, amikor a magyar csapat (az a 11 játékos, amelyik mindössze négy alkalommal játszott abban a felállásban) legyőzte a kontinentális európai csapat ellen hazai pályán 90 éve veretlen Angliát. Az élet úgy hozta, hogy a teljes Aranycsapattal találkozott valamilyen formában. Jó viszonyba került Puskással: „kevés csodálatosabb embert ismertem” és Szepesivel: „az ő rábeszélésére alakult a Haladás Öregfiúk” együttese. Az egész ország a rádiók előtt ült, megállt a forgalom, idézte fel Török Péter a nagy napot.

Hegedűs Pétert Grosics Gyula 88-szoros magyar válogatott kapusról faggatta Károly Frigyes. – Személyesen ismertem, sokszor találkoztunk. A védését csak archív felvételeken láttam. Ami biztos: forradalmasította a kapusjátékot. Az akkori szövetségi kapitány letette mellette a voksát.

Az Aranycsapatban a hátvédsorhoz tartoztak a kemény fiúk, akik „odaléptek” – a kőszegi származású Lóránt Gyula például, akit Török Péter személyesen ismert. Így emlékezett: – Amikor megérkeztek a helsinki olimpiáról, Lóránt Gyula első útja Szombathelyre vezetett. Nyitott sportkocsival érkezett, elvitt minket az egyik barátommal egy körre, végigszáguldott velünk a városban.

A középpályásokra térve: eredetileg két játékos volt azon a poszton, Zakariás József és Bozsik József – a nagyságukat Halmosi Zoltán ítélte meg. – A középpálya meghatározó a játékban. Bozsik annyira élt és látott a pályán, hogy tíz lehetőségből a tizenegyediket választotta. Amikor szövetségi kapitány lett, engem visszahívott a válogatottba. Halmosi szerint az Aranycsapat meghatározó emberei Bozsik, Puskás, Hidegkuti és Kocsis voltak. Zakariás biztos passzoló ember volt, és nagyon jó megelőző szerelő, szürke eminenciás, de biztos pont.

 

Török Péter a horvát válogatott vezérével, Modric-csal hasonlította össze Bozsikot – Bozsik klasszissal jobb volt. Vágott az esze – és nem csak az övé –, miközben edzőként nem feltétlenül tudta kifejezni magát, másként gondolkodott. Amit tudott, azt Magyarországon nagyon kevesen tudják. Hidegkuti Nándor unikum volt az akkori világban: a középcsatár kicsit Bozsik mellől szervezte a játékot a háttérben, közben rengeteg gólt lőtt. Gólérzékeny volt – ehhez összjáték kellett, mondta Király Ferenc. A két szélső – Budai és Czibor – egyszerre lett válogatott. Az előbbi Magyarországon maradt, az utóbbi Spanyolországba igazolt. Halmosi Zoltán szerint Czibor mindent tudott a futballról a jobb és a bal oldalon is. Mindkettő játéka hasznos volt a csapatban.

Kocsis Sándor fiatalon halt meg, többszörös gólkirály volt, a fejjátéka emlékezetes. – Abban az időben nem tanították annyit a futballt, mint ma. Ők rájöttek arra, mit és hogyan kell csinálni, a zsigereikben volt a foci – emelte ki Király Ferenc és Hegedüs Péter is. Kik a jó fejelők? Hegedüs szerint az, akinek van ütemérzéke, aki ruganyos, és termeténél fogva is meg tud fejelni egy magas, beívelt labdát is. A szituáció határozza meg. – Futballistának születni kell. Ha az adottság megvan, azt lehet fejleszteni, csiszolgatni.

Török Péternek személyes élménye volt Puskással: – Élmény volt őt ismerni. Zsenije volt a játéknak. Olyan egyéniség volt, hogy azt érezted, amikor először beszélgettél vele: ezt az embert ezer éve ismerem. Bőkezű és bohém volt, önzetlen, segítőkész, és nem várt viszonzást. Halmosi Zoltán is megfogalmazta, a többiek nyugtázták: focizni a grundon és a réten lehet megtanulni. Tanítják a mai futballistákat, de ha nincs bennük a futball iránti alázat és szeretet, akkor sosem lesznek jók. Akiknél az ösztönös dolgok készséggé válnak, azokból lesznek jó játékosok.

Négy gyűjteményből való bélyegek, tablók, képek mutatják be az Aranycsapat évét a Herényiek Házában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában