Útravaló

2018.12.20. 16:50

Szalagot kaptak a Kőszegi Szakgimnázium végzősei

Az idei tanév első szalagavatóinak egyikét tartották Kőszegen.

Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Fotó: Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

A Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium december 7-én tartotta a szalagavató ünnepélyét. A négy végzős osztály 74 diákjának Csehné Hámori Éva, Kovács Eszter, Füzi Mária és Kapyné Aranyos Györgyi osztályfőnökök tűzték fel a szalagot. Kapyné Aranyos Györgyi gondolataiban kiemelte, hogy a kis szalag az egybetartozást és a búcsúzás közeledtét is jelzi.

Fotó: Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Útravalóként Pázmány Péter szavait idézte: „Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.” A végzős tanulók nevében Horváth Anna mondott köszönetet a tanároknak, szülőknek, nagyszülőknek. Diáktársait bíztatta: „merjünk olyat tenni, ami pillanatnyilag jó ötletnek tűnik, mert a végén kiderülhet, hogy tényleg az volt.” Baranyay Csaba lelkész Szent Patrik kódexbeli áldással fordult az ünneplő közösséghez: „…Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy. Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak. Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged.” Az ünneplés bállal folytatódott a Béri Balog Ádám Általános Iskola tornatermében.

Fotó: Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Nagy sikert aratott a végzősök nyitótánca, amit Kovátsné Kemenes Andrea tanított be. A jó hangulatú estet színesítette a 12.A és 12.B osztályosok képes összefoglalója az eltelt évek élményeiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában