A vérükben van a mozgás: MINDIG Emelik a tétet

A Borbás családban gyakorlatilag mindenki sportol, pedig egy valódi háromgenerációs nagycsaládról van szó, ahol két gyerek és hat unoka van.

Összesen tizenketten élnek együtt, ám amikor meglátogatjuk Borbás Tibort, egyedül találjuk otthon. Mindenki munkában vagy iskolában van, míg kisebbik fia – aki szintén Tibor – éppen a Kőszegi-hegységben tartja szokásos napi edzését az Írott-kőn. Ő és bátyja végül aztán befut, amikor a képeket készítjük.

Miközben a konyha felé tartunk, futópad és szobabicikli mellett vezet az utunk, a sarokban súlyzók, az asztalon és a polcokon tucatnyi érem és serleg. Mint kiderül, ez csak az idősebbik Tiboré, nem a családi gyűjtemény. A családban amúgy nőuralom van, annak ellenére is, hogy Tibornak két fia van, a hat unoka közül ugyanis négy lány. A 9 és 14 év közötti lányok repertoárján akrobatikus rock and roll, kézilabda, torna, atlétika és a kick-box szerepel, ezekben próbálták ki magukat eddig, az 5 és 12 éves fiúk pedig fociznak és karatéznak.

Tibor fiai kezdetben birkózással, majd focival, karatéval, futással és testépítéssel foglalkoztak, illetve foglalkoznak. A feleségek szintén rendszeresen mozognak, ahogyan Tibor élettársa is, ha csak teheti, kerékpározik és túrázik.

Hogy mitől váltak ilyen sportos családdá, nehéz volna megmondani, de minden bizonnyal a vérükben van a mozgás. Legalábbis ez derül ki abból, amit Tibor az édesapjáról mesél, aki egészen különleges képességekkel rendelkezett. A biciklin gyakorlatilag mindent meg tudott csinálni. Képes volt arra, hogy kézzel hajtsa a kerékpárt és a lábával kormányozzon, de a menet közbeni tangóharmonikázás is simán ment neki, ahogyan egyszer fogadásból egy gerendán is végigsétált, majd lábát beakasztva fejjel lefelé lógott a négyemeletes mélység fölött. Tiborék nyolcan voltak testvérek, ő a legkisebb, és a mozgás neki is hamar az élete részévé vált.

Fiatalon nagy hatással volt rá Arnold Schwarzenegger, ezért vödrökből és régi lábasokból súlyzókat eszkábált, amiket a diófa ágára rögzített kőművescsigán húzott fel. Mikor két fia megszületett, jött a foci, a kézi- és a kosárlabda. Majd 1999-ben fiait elvitte egy shotokan karate edzésre, egy hónappal később pedig maga is beállt edzeni, 43 éves volt ekkor. Úgy gondolta, azzal, hogy eljár az edzésekre, a napi mozgásigényét fedezni tudja, de különösebb tervei nem voltak. 2016-ban aztán mestervizsgát tett, egy évvel később pedig elvégezte a szakedzői tanfolyamot, most hetente négyszer gyerekeket oktat karatéra a környékbeli falvakban. A legtöbb ember számára elképzelhetetlen, hogy negyven fölött valami teljesen újba kezdjen, Tibornak sikerült, sőt mestere lett annak, amibe belevágott. Ha öt évvel ezelőtt kisebbik fia nem kezd el futni, talán minden így is maradt volna, csakhogy elkezdett, így 60 évesen ismét új sportba fogott, azóta korosztályában sorra nyeri a versenyeket.

Még az amatőr versenyeknek is megvannak az ismert figurái, mindenki tudja, hogy senior kategóriában nincs nagy tolongás. A korábbi évek időeredményeiből pedig azt is jó eséllyel meg lehet tippelni, hogy számíthat-e éremre az ember. Ezért igazán nagy meglepetést okozott Tibor, mikor tavaly megnyerte az első félmaratonját, amin elindult. Versenyzőtársai nem ismerhették, hiszen üstökösként, a semmiből tűnt fel. A most 62 éves Tibor persze minderről szerényen nyilatkozik, hangsúlyozza, ezek a versenyek amatőr megmérettetések, és neki amúgy sincsenek különösebb tervei a futással, leszámítva azt, hogy idén végre szeretné lefutni a maratont – meséli.

Tibornak soha nem voltak káros szenvedélyei, még 17 éves korában elszívott ugyan pár szál cigit, de aztán rájött, nincs értelme. Kávét, alkoholt nem iszik, viszont enni kettő helyett is eszik, csak hát nem hízik, mivel rengeteget mozog. Szervezete olyan állapotban van, mint egy 45 évesé, ezt – mint mondja – két átfogó vizsgálat is igazolta. Hetente négyszer karateedzést tart a gyerekeknek, egyszer pedig önmagát edzi. Ehhez jön még a heti 20-25 kilométer futás, a kerékpározás, és a túrázás. Tibor szerint sokan időhiányra hivatkozva nem sportolnak, pedig szerinte sokszor csak akaraterőre lenne szükség. Ő és családja nincs ennek híján, mert valóban nem könnyű időt szakítani a mozgásra, és sokszor a megkezdett mozgást is könnyebb abbahagyni, mint folytatni. Amikor futás közben az ember érzi a fáradtságot, még bőven vannak tartalékok, amit fel lehet szabadítani.

Minden fejben dől el, ahogyan az is, rávesszük-e magunkat a mozgásra. Tibor azt tanácsolja, vegyük rá, mivel ahhoz, hogy megőrizzük egészségünket, elengedhetetlen a mozgás. 35 éves kor felett menthetetlenül öregedni kezd a szervezetünk, ezt nem állíthatjuk le, de lassítani tudjuk. Aki úgy dönt, feláll a karosszékből és mozogni kezd, hosszú távra, lehetőleg élethosszig tervezzen, annak nincsen értelme, hogy valaki két hónapig csinál valamit – hangsúlyozza Tibor. A lényeg a rendszeresség és a fokozatosság, ha pedig fejlődni szeretnénk, mindig emeljük kicsit a tétet.

És hogy megéri-e a sok lemondás és befektetett energia? Meg. Tibor gyakorlatilag soha nem beteg és persze nagyon élvezi is, amit csinál, akárcsak a család többi tagja.