Kényszergyógykezelésre ítélték a férfit

2019.01.09. 20:38

Az ítélet jogerős: majdnem ölt, nem volt beszámítható

Elmebeteg, paranoiás a vádlott, ezért kényszergyógykezelést rendelt el dr. Varga Roland a tegnap zárult eljárásban. A férfi majdnem megölte a feleségét, ezért állt bíróság elé, pontosabban kamera elé, hiszen távmeghallgatás keretében zárult a bizonyítási eljárás és született jogerős ítélet a Szombathelyi Törvényszéken.

Bakos Ágnes

Dr. Varga Rolanddal szemben az egyik tanú tegnap a tárgyalóteremben. Fönn balra a képernyő: a vádlott távmeghallgatás útján követte az eljárást

Fotó: Unger Tamás

„Nem akartam ártani a feleségemnek, 25 év házasság alatt egyszer sem bántottam. Azt kérem, bocsásson meg” – ezt mondta az utolsó szó jogán a férfi, aki majdnem megölte a feleségét 2017 augusztusában.

Anyagi problémákkal kezdődött, amiatt romlott meg a házasság – derült ki a vallomásokból a tegnap megtartott tárgyaláson. Devizahitelt vett fel a család, a férj rokkantnyugdíjas lett, nem tudtak törleszteni, ebből voltak viták. Rögeszméje lett a férfinak, hogy a felesége ki akarja forgatni a közös otthonukból – pedig, mint az asszony a vallomásában elmondta, megegyeztek, hogy válás esetén eladják a házat és osztoznak az árán. Merthogy a válás már felmerült korábban – ezt mondta a megvert asszony a tárgyaláson. Amíg vallomást tett, kikapcsolták a közvetítést, hogy ne is kelljen látnia a férjét és ő se láthassa a nőt. A bontóperük folyamatban van, de a válásukat még nem mondták ki.

Az augusztusi délutánon a nő hazaért a munkából, leült ebédelni. A férj a háta mögül támadt: átkarolta a nyakát, az orrát, a száját befogta, fojtogatta – ennyire emlékszik az asszony. Azt mondta, nem volt veszekedés, vita a támadás előtt. A kórházban tért magához. Az orvosszakértő beszámolójából kiderült: megsérült a nő koponyája, arca, nyaka, mellkasa, agyrázódást szenvedett. A gyors ellátásnak köszönhető, hogy nem lett maradandó a sérülés – mondta el dr. Kiss Tibor. Gyors és szakszerű ellátást nem azért kapott a nő, mert a férj mentőt hívott, hanem azért, mert a rendőrségre ment.

Dr. Varga Rolanddal szemben az egyik tanú tegnap a tárgyalóteremben. Fönn balra a képernyő: a vádlott távmeghallgatás útján követte az eljárást
Fotó: Unger Tamás

A Deák Ferenc utcai kapuban azt ismételgette, hogy megölte a feleségét, ennek tudatában indult a rendőrökhöz: azt hitte, az ájult, eszméletlen asszony már meghalt. A rendőrök azonnal mentőt küldtek a házhoz, a nőt kórházba vitték. Vizsgálták a férjet is: zavart, zaklatott állapotban beszélt a tettéről, kérdezni sem kellett. Azonnali kórházi ellátásra nem szorult – idézte dr. Varga Roland a mentőtisztek vallomásait. A későbbi pszic­hiátriai vizsgálata kiderítette, hogy kóros a férfi elmeállapota, paranoiás – ismertette dr. Varga Éva Anna. Nem volt beszámítható, amikor majdnem megölte a feleségét.

Vallomást tett a házaspár két fia is, pedig a közeli érintettség okán megtagadhatták volna a válaszadást. Az egyik azt mondta, amikor ismerősei szóltak neki, hogy rendőröket látnak a szülei háza körül, nem is gondolta, hogy náluk lenne dolguk. Csak miután sem az öccse, sem a szülei nem vették fel a telefont, sietett haza.

A vallomások és a bizonyítékok is alátámasztják a támadás tényét és kimenetelét – mondta dr. Varga Roland. A férfi azonban nem büntethető, az elmebetegség, a paranoia miatt. Dr. Varga Roland hangsúlyozta, hogy négy feltétele van a kényszergyógykezelés elrendelésének, a vádlottnál mind a négy feltétel megállapítható. A gyógykezelés határozatlan időtartamra szól, hogy azt mikor lehet megszüntetni, azt nem ez a bíróság dönti el. Az ítéletet a vádlott, védője és az ügyész is tudomásul vette, így az jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában