Az A2-es autópálya felé

2019.01.30. 14:00

Az M8-as folytatásaként Ausztriában is épül az S7-es gyorsforgalmi út

Újabb szakaszába lépett az S7-es gyorsforgalmi út építése Ausztriában – számolnak be róla a szomszéd ország hírportáljai. 

Tersztyánszky Krisztina

Radafalva (Rudersdorf) határában már felvonultak a gépek, és megkezdődtek a talaj-előkészítési munkák. Itt épül a szakasz leghosszabb, 2,9 kilométer hosszú alagútja.

Fotó: Unger Tamás

A Körmend–Rábafüzes között épülő M8-as autóút folytatásaként Ausztriában is épül az S7-es gyorsforgalmi út közel harminc kilométeres szakasza, amely az A2-es autópályához kapcsolódik.

Jelenleg a B65-ös országúton lehet elérni ezt a térséget és az A2-es autópályát, ahol naponta körülbelül 20 ezer gépjármű közlekedik több falun és Fürstenfelden keresztül. Sok magyar autós is jár ezen a szakaszon, ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogyan állnak ott a munkálatok, mikorra készül el ez a projekt.

Az S7-es gyorsforgalmi útnak két szakasza lesz. A nyugati szakasz az A2-es autópályától tart Dobersdorfig (valamivel Fürstenfeld után a határ felé), hossza 14,8 kilométer, tervezett építési költsége 470 millió euró (közel 152 milliárd forint). Ebből az összegből csak környezet- és természetvédelmi kiadásokra mintegy 100 millió euró szükséges. A keleti szakasz Dobersdorftól tart a határig, Heiligenkreuzig, hossza 13,6 kilométer, tervezett építési költsége 140 millió euró (mintegy 46 milliárd forint). Ezek 2015-ös összegek, az újabb tudósításokban viszont már 700 millió eurós összköltség szerepel.

Radafalva (Rudersdorf) határában már felvonultak a gépek, és megkezdődtek a talaj-előkészítési munkák. Itt épül a szakasz leghosszabb, 2,9 kilométer hosszú alagútja.
Fotó: Unger Tamás

A nyugati szakaszt 2x2 sávosra, a keleti szakaszt 2x1 sávosra tervezik, mivel a keleti szakaszon kisebb forgalom várható, mint a nyugatin. A költségeket jelentősen növeli három alagút megépítése, köztük a leghosszabb Rudersdorfnál lesz, majdnem három kilométer hosszú. A teljes szakasz átadását 2023 végére tervezik, a nyomvonal a mellékelt tér­képen látható. Az M8-as autóút átadását 2021-re tervezik.

Az S7-es gyorsforgalmi út építési szándékát közel húsz évvel ezelőtt jelentették be, azóta folyik a tervezés, az engedélyezési eljárás egy többlépcsős tartományi (Burgenland és Stájerország), valamint országos rendszerben, környezeti hatástanulmánnyal, engedélyek kiadásával, ügyfél-bejelentkezésekkel és fellebbezésekkel a környezetvédők részéről. Mint szinte minden országban bármilyen nagyobb volumenű építkezésnél, a környezetvédők itt is megnehezítik az engedélyezési folyamatot.

Alapvetően nem is a gyorsforgalmi út ellen vannak, hanem annak nyomvonalát, kivitelezését és több egyéb részletet kritizáltak.

Az építkezés azonban már évekkel ezelőtt elindult, először az A2-es autópálya csatlakozásánál és Fürsten­feld térségében, ami jelentős mértékű erdőirtással is párosult. 2019. január 26-án pedig arról tájékoztattak az osztrák médiumok, hogy ünnepélyes keretek között megkezdték a rudersdorfi alagút kialakítását. Az eseményen részt vett az osztrák közlekedési miniszter, Burgenland és Stájerország tartományi főnökei és más prominens személyek.

az ASFINAGautópálya-üzemeltető cég által készített térkép a tervezett nyomvonalról a csatlakozási pontokkal és alagutakkal
Fotó: ASFINAG

A laza talaj miatt az alagút jelentős részénél nem lehet fúrást alkalmazni, hanem markológépekkel emelik ki a földet, amelyet utána folyamatosan körbefalaznak. Ezáltal nem lesznek robbantások, amelyeknek a környék lakóira, lakóépületeire is kihatásai lehetnének. A Lapincs folyón egy 127 méter, a Lahnbach patakon egy 106 méter hosszú híd is készül.

A környezetvédők megnyugtatására épül 14 mesterséges vizes hely a kétéltűek részére, kétszáz denevér-fészkelődoboz és tíz feketególya-­fészek. Továbbá 18 hektár mezőt és 24 hektár parlagföldet biztosítanak az élővilág számára, és a több mint száz hektár erdős részre 50 ezer új fát ültetnek.

Három alagút

Amint az a térképen is látható, az új gyorsforgalmi út a jelenleg használatos B65-ös úttal ellentétben elkerüli majd a lakott területeket, ezért a nyomvonal kialakításához jelentős változtatásokat kell végezni a növényzetben és a talaj felszínében. A mintegy 30 kilométeres szakaszon három alagúton át vezet az A2-es autópálya felé haladó autósok útja. A speltenbachi alagút hossza egy kilométer, a rudersdorfié 2,9 kilométer, a königsdorfié pedig 630 méter lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában