Csak ezután kezdik el keresni

2019.01.02. 11:30

Elkóborolt kutyák: a hangzavar rendszerint megriasztja a kedvenceket

Úgy látszik, hiába az állatvédők figyelmeztetése, most szilveszterkor sem csökkent a tűzijátékok durrogása miatt elmenekülő kutyák száma.

Tersztyánszky Krisztina

Ezt a kutyát is keresték a gazdái, megijedt a szilveszteri hangzavartól – reméljük, eredményes a keresés, és nyugodtan indulhat, folytatódhat az év Fotó: Fekete István Állatvédő Egyesület/Facebook

Szilveszter éjszakáján a megyeszékhely, Vasvár és Kőszeg térségéből mintegy húsz elmenekült házi kedvenc került vissza szerencsésen a gazdájához – tudtuk meg Csollányné Horváth Krisztinától, a Fekete István Állatvédő Egyesület vezetőjétől. Számos gazdi már kevéssel az éjfél utáni durrogtatások után észbe kapott, jelezte az állat eltűnését, és az a chip alapján valamilyen formában hazakerült.

Volt, akit az állatvédők vittek haza, mást a megtaláló juttatott vissza a tulajdonosához, és volt, aki bement a kedvencéért az egyesület telephelyére. Újév reggelén még három eb várt a sorsára: kettejükben nem volt chip, egyben pedig igen, csak a gazdája nem tartózkodott itthon.

A menekülő kutyák felkutatásában nagy segítséget jelentett a Mol-kutakon bevezetett chipleolvasási lehetőség – amikor az egyesület ügyeletese éppen másfelé járt, néhány talált kutya az útba eső benzinkúthoz került azonosításra.

Csakhogy ezzel a történet még nem ért véget, Csollányné Horváth Krisztina tapasztalatai szerint az eltűnt kedvencek keresése még csak a következő napokban fog tetőzni. Már elsején napközben is több mint egytucatnyi kutya eltűnését jelentették be, és ez a szám várhatóan emelkedni fog. Sokan ugyanis egy ideig várnak, hátha hazatalál magától a kedvencük, és csak egy-két nap múlva kezdik el kétségbeesetten keresni.

Ezt a kutyát is keresték a gazdái, megijedt a szilveszteri hangzavartól – reméljük, eredményes a keresés, és nyugodtan indulhat, folytatódhat az év Fotó: Fekete István Állatvédő Egyesület/Facebook

– Sajnos ezzel sokat rontanak az állat megtalálási esélyein – magyarázza az állatvédő. – A kutya ugyanis ilyenkor nem úgy megy el, mint amikor szaglászik, csavarog, és könnyen hazatalál. A petárdázás hangjától nagyon sok állat bepánikol és ész nélkül menekül, rohan, akár több tíz kilométert is megtehet. Több nap elteltével pedig már annyira rémült lehet, hogy akár a saját gazdájához sem mer odamenni.

Az egyesületi vezető szomorúan számol be róla, hogy hiába szajkózzák minden fórumon szinte már az unalomig, számos kutyatartó mégsem méri fel a veszély súlyát. Sokan úgy gondolják, hogy az ő kutyájukat nem érheti baj, mert eddig sosem szökött el. Vannak, akik csak öt percre hagyják magára az állatot, és ez elég ahhoz, hogy megijedjen és elmeneküljön. Megint mások elutaznak az ünnepekre, ismeretlen emberre bízzák a kedvencüket, aki esetleg nem figyel annyira oda rá, vagy pedig a kutya nem hallgat a szavára.

Sajnos a petárdázók felelősségérzetét sem sikerült javítani, nyakló nélkül durrogtatnak még kertvárosi környezetben is, ahol tudvalevőleg sok kutya él.

Fontos lenne javítani a kutyák chipezésével kapcsolatos gyakorlaton is. Éves szinten a megtalált kutyusoknak a fele még mindig nincs chippel ellátva, ami – a chip hiánya – lényegesen megnehezíti az állat megtalálását.

Pedig mindenkinek fontos, sőt létkérdés, hogy ha vészhelyzetben elveszíti egymást kutya és gazdája, a lehető legegyszerűbb, legpraktikusabb módon vissza is találhassanak egymáshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában