A 40 éves város ünnepel

2019.01.08. 11:30

Korcsolyapálya, piacfölújítás, fejlődő fürdő, élsport – és sok más Celldömölkön

Érdekes év volt 2018 az önkormányzatiság szempontjából: a törvényi változás után ez az első ciklus, amely öt évig tart, ami azt is jelenti, hogy hosszabb távra lehetett tervezni – mondja Fehér László polgármester, aki 17 éve áll a város élén (négyszer választották meg polgármesternek). 2019 nem kevésbé lesz érdekes: 40 éve kapott városi rangot Celldömölk, az önkormányzati ciklus utolsó évében a város voltaképpen végig ünnepel.

Ölbei Lívia

Fehér László polgármester a Szentháromság téren, ahol már kinyitott a jubileumra az alkalmi korcsolyapálya

Fotó: Cságoly Szilvia

A hosszabb távra tervezés egyebek mellett a pályázati projektek miatt fontos: több, néhány éve benyújtott EU-pályázat gyümölcse mostanában érik be. Fehér László sorolja: mintegy 20 milliós beruházással felújították a Vörösmarty óvodát, hamarosan befejeződik a bölcsődebővítés, ami majdnem 30 millióba kerül – ebből csaknem 24 millió forint a pályázati úton elnyert támogatás. A pályázati lehetőségek elengedhetetlenek, de a polgármester hangsúlyozza: a városi önkormányzat ilyenkor természetesen vállalja a többmilliós önrészt a siker érdekében.

A bölcsőde fél csoporttal bővül, a tavaszi átadást nemcsak Celldömölkön, hanem az egész – 28 települést magában foglaló – celli járásban várják. – Celldömölk lakossága már kicsit türelmetlenül várta a piac felújítását – folytatja. – Ezt a projektet az előkészületekkel 2017-ben indítottuk el, és 2018 végére juthattunk el oda, hogy aláírtuk a szerződést a kivitelezőkkel. Közben fórumon egyeztettünk a celldömölkiekkel arról, hogy milyen piacot szeretnének: a továbbra is nyitott piac mellett érveltek – némiképpen az árusoktól eltérően. A piactér tehát oldalt nyitott marad, de vadonatúj tetőt kap, megújul az oszloprendszer, az aljzat, valamint a rögzíthető-mozdít­ható, fémből, fából összeállított bútorzat.

Természetesen felújítjuk a piac környékét is: aszfaltozás, jobbról-balról díszkőburkolat kiépítése várható. A piac megújítása által méltó környezetet kap a Soltis színház. A rendőrség épülete, az egyházi iskola környékén parkosítást tervezünk, mindezek okán szűkülnek itt a parkolási lehetőségek; viszont parkolókat alakítunk ki a régi posta épületénél. A piac felújítására bruttó 150 millió forintot nyert az önkormányzat, ehhez 89 milliós önerőt vállaltunk. Ha elkészül, teljessé válik a belváros rehabilitációja, amelynek része volt a KMKK felújítása – benne a jól működő artmozival –, a Szentháromság tér kialakítása, a kegytemplom környékének megújítása.

Fehér László polgármester a Szentháromság téren, ahol már kinyitott a jubileumra az alkalmi korcsolyapálya
Fotó: Cságoly Szilvia

Celldömölk igazi sportváros. Fehér László hangsúlyozza: a sport minden szempontból jó befektetés. Celldömölk büszke az élsportjára – csak egy példa: az asztaliteniszezők az elmúlt 15 évben 14 érmet gyűjtöttek a magyar első osztályban, ebből 8 arany –, de a város pályáit, csarnokait a tömegsport számára is megnyitják. Most asztalitenisz-csarnok épül, a CVSE-sporttelep fejlesztése – új tribünnel, villanyvilágítással – szintén hamarosan megvalósul. Arról nem beszélve, hogy – a gyógyvízzel működő Vulkán fürdő, a Vulkánpark és a Ság hegy révén – Celldömölk fejlesztési prioritásai közé tartozik a turizmus, amelyhez szorosan kapcsolódik a sport, az egészséges életmód (összefüggésben az egészségügyi problémák megelőzésével).

– 2018-ban csúcsot döntöttünk: a Vulkán fürdőben december végén túlléptük a 110 ezres vendégszámot. Évi 70–80 ezer vendéggel kezdtük, az emelkedés nyilván a folyamatos fejlesztéseknek is köszönhető. Nemrég két, 10-szer 4 méteres termálmedencével bővült a kínálat. Most három termálvizes medence áll a Vulkán fürdő látogatóinak rendelkezésére. A fürdő fenntartója az önkormányzat, a szálloda és a kemping osztrák tulajdonosa pedig 16 lakóházzal bővíti szálláshelyeit. Kínai közreműködéssel két apartmanház épül a fürdő területén kialakított műfüves pálya mögött, az alapkövet már lették.

A zárszámadás után Fehér László örömmel közli: 820 millió forint folyt be a városi kasszába iparűzési (805 millió), illetve idegenforgalmi adóból (15 millió). És mert ez az összeg magasabb a vártnál, az önkormányzat terven felül is tudott utakat, utcákat felújítani: az Árpád utcát, a Móricz Zsigmond utcát, a Petőfi utcát, a Rákóczi utcát, valamint a Gayer teret (16 milliós beruházás). Útfelújításra nincs pályázati forrás általában. Tavaszra elkészül a kerékpárút is: Cell és Alsóság között (csaknem 16 milliós beruházás).

Mindeközben megkezdődött a jubileumi év, a születésnapi ünnepséget január 12-én tartják. A szentmisét a Mária-kegy­templomban Székely János megyés püspök mellett Várszegi Asztrik celebrálja: az utóbbi avatta pappá anno az előbbit. Várszegi Asztrikot a 40 éves Celldömölk önkormányzata díszpolgári címmel tünteti ki. Pannonhalmi főapátként sokat tett azért, hogy a belvárosi bencés kolostor sorsa megnyugtatóan – és mindenki megelégedésére – rendeződjön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában