Díjátadó

2019.01.13. 08:24

Merklin Tímea az Év Vasi Embere

Hagyományosan, a megyebálon hirdetik ki az Év Embere Cím viselőjének nevét: az idei, a huszonegyedik alkalommal Vas Megye Közgyűlése és a Vas Megyéért Egyesület kuratóriumának döntése alapján Merklin Tímea érdemelte ki az elismerést.

Nemes Judit

Fotó: Unger Tamás

Különleges volt az idei Év Vasi Embere Díjátadó, hiszen az idén együtt bálozott a megye és a város és számunkra még különlegesebbé tette az alkalmat, hogy éjfélkor kihirdették: Merklin Tímea kolléganőnk lett a 2018-as esztendő Év Vasi Embere cím birtokosa, az oklevelet Majthényi Lászlótól, Vas Megye Közgyűlésének elnökétől, valamint dr. Balázsy Péter megyei jegyzőtől, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal vezetőjétől, a Vas Megyéért Egyesület elnökétől vette át.

Balázsy Péter beszédében elmondta, hogy kolléganőnk sokrétű munkássága: kezdve az Életünk című folyóirat szerkesztőségében eltöltött időszaktól, az 1992-es Hamvas Béla: Karnevál című regényének elemzésétől figyelmet érdemelt. Hangsúlyozta: Merklin Tímea magát több szerepben megmutatva folyamatosan minőséget produkált, legyen szó újságírásról, egyetemi oktatásról; ő a Vas Megyei Értéktár Bizottság egyik tagja, az ELTE Savaria Egyetemi Központban a gépészképzés kommunikációs munkatársa és a megyei napilap, a Vas Népe újságírója – ez a sokrétűség a kuratórium döntése alapján érdemes arra, hogy az év embere legyen – emelte ki az egyesület elnöke.

Merklin Tímea az oklevél átvételét követően köszönetét fejezte ki a Vas Megyéért Egyesületnek a jelölésért és a címért, valamint azoknak, akikkel az évek során együtt dolgozott. – Nagyon boldog vagyok, hihetetlenül dobog a szívem – folytatta beszédét kolléganőnk, majd Hamvas Béla elemzéséből, melynek címe: A csörgősipka láthatatlan angyala egy mondatot kiemelt: „A bohóc nullává redukálta magát, hogy a számsor elkezdődhessen” – Ez nem mást jelent, mint szolgálatot, egy hátralépést: ha sikerült jó ügyeket véghezvinnem, akkor az azért volt, mert indig értékes embereket kerestem és jó ügyeket igyekeztem szolgálni – hangsúlyozta.

Merklin Tímea számára 2018. „mesterhármast” hozott: a megye kiválóságait elismerő októberi Prima gálán, a Weöres Sándor Színházban átvehette a közönségdíjasnak járó elismerést. Szintén októberben, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepségén sajtónívódíjat vehetett át az újságíró, szombat éjféltől pedig az Év Vasi Embere címet viselheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában