Fölforgatták a központot

2019.01.10. 07:00

Modern főtér, sportpark, szorosabb kapocs Vép és az Erdődy család között

A város életében 2018 elsősorban a TOP-pályázatok éve volt. Továbbra is napirenden szerepel a bölcsőde megépítésének ügye – Kovács Péter polgármestert kértük évértékelésre, összegzésre.

Tóth Kata

Kovács Péter: Egészében sikeres évet zárt Vép

Fotó: Szendi Péter

– Különösen a Zöld város pályázat jelentett változást az életünkben, hisz alapjaiban forgattuk fel a város központját, adtunk új, korszerű arcot a főtérnek. Köszönöm a lakosság biztatását és türelmét, ami a majd fél évig tartó munkákat kísérte, de úgy gondolom, és az átadás óta rendezett programok és a mindennapi élet is azt igazolja, hogy szükség volt már erre a közösségi térre. Sokat foglalkoztunk a bölcsőde megvalósítási lehetőségével, amit a csillagokba emelkedő építőipari árak egyelőre gátolnak, de nem adjuk fel a tervünket, továbbra is napirenden tartjuk a legkisebb vépi polgárok helyi bölcsődei ellátását. Addig pedig megállapodást kötöttünk a szombathelyi önkormányzattal, hogy befogadják a vépi lakóhellyel rendelkező kisgyermekeket is a város bölcsődéibe – mondta a polgármester.

Hozzátette: egy belügyminisztériumi pályázatból megszépültek a Vadvirág óvoda mosdói. Teljes felújításuk évek óta húzódott, de most új szaniterekkel, új burkolatokkal fogadhatták szeptemberben a gyerekeket. Az oktatási intézményeknél maradva: az iskola már nem az önkormányzat intézménye, de továbbra is figyelemmel kísérik működését, a vépi gyerekek oktatását, amelyet segít a Tudás Fája Alapítvány is.

A város programjai közül 2018-ban is kiemelkedett a hagyományosan nyáron rendezett Világ Közepe-Mácsik Fesztivál.

Tavaly is élő kapcsolatot ápolt Vép a testvérvárosával, Tasnáddal: több alkalommal találkoztak és részt vettek egymás rendezvényein.

– Szeretnénk még tovább erősíteni a város és az Erdődy család történelmi kapcsolatának bemutatását. Ez a szándék vezetett bennünket a reneszánsz forgatag és az Erdődy-emléknap szervezésekor is. Mindkét alkalom széles tömegeket mozgatott meg és egyértelműen sikeres volt. Kormánytámogatással, Ágh Péter országgyűlési képviselő lobbitevékenységének köszönhetően megépült a kultúrház mellett a sportpark, amelyet azóta nemcsak a lakosság, hanem az iskolások is rendszeresen használnak testnevelésórákon.

Mindemellett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnökségében képviseltem a megye önkormányzatait, városunkat, részt vettem országos programok elkészítésében, a rendelettervezetek véleményezésében. Az itt szerzett információkat is igyekeztem városunk fejlődése érdekében felhasználni. Egészében elmondható, hogy Vép 2018-ban sikeres évet zárt. Mindvégig arra törekedtünk, hogy megoldjunk minden problémát, ami a lakosság részéről eljutott az önkormányzathoz, ebben megköszönöm intézményeink összes dolgozójának lelkiismeretes munkáját – hallottuk a polgármestertől.

Kovács Péter: Egészében sikeres évet zárt Vép
Fotó: Szendi Péter

Kovács Péter elmondta még, hogy 2019-ben szeretnének bevezetni egy kertihulladék-begyűjtő rendszert: a GAMESZ ezek szerint rendszeresen befogadná a lakosságtól a kerti hulladékot, amit, miután a megfelelő mennyiség összegyűlt, egy vállalkozó darál majd fel és szállít el. Ezzel kívánják a vépiek jogos igényét, az égetés megszüntetését elősegíteni.

A belterületi utak felújítása után több millió forintot terveznek 2019-ben járdák felújítására, hogy folyamatosan haladva az egész városban megvalósuljon ezek korszerűsítése is.

Továbbra is napirenden tartják a bölcsőde megépítésének kérdését, valamint várják a Magyar Falu program pályázati kiírásait is, hogy abba is becsatlakozhassanak. Az előzetes kalkulációk szerint tartalékokkal tud indulni Vép 2019-ben. Erre pedig szükség is van ahhoz, hogy a Magyar Falu programhoz – ha úgy adódik – önerőt is fel tudjon mutatni az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában