Emelkedő ráta

2019.01.15. 07:00

Munkavállalásra ösztönzik a megváltozott munkaképességűeket

A munkaadók által évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás idén az előző évhez képest 8 százalékkal, 1 millió 341 ezer forintra emelkedett.

VN

A megváltozott munkaképességű munkavállalókat is érinti az elvándorlás

Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint ezt az összeget kell a hiányzó létszám után fejenként az államkasszába fizetnie minden 25 dolgozónál többet foglalkoztató társaságnak, ahol a megváltozott munkaképességűek száma nem éri el a teljes állomány 5 százalékát. Hozzátették: a rokkantak foglalkoztatását az is ösztönözheti, hogy míg 2018-ban csak a mintegy 32 ezer, rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló foglalkoztatásánál mentesülhettek a munkaadók a 19,5 százalékos szociális hozzájárulás befizetésétől, idén ez a kedvezmény már mintegy 400 ezer, komplex szakvéleménnyel rendelkező megváltozott munkaképességű után járhat, akár részesül az illető ellátásban, akár nem.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására az is kedvezően hathat, hogy a minimálbér emelkedése miatt 2019. január 1-jétől 8 százalékkal, 223 500 forintra nőtt a rokkantsági ellátás mellett végezhető munka jövedelemkorlátja. Ugyanakkor az egyik munkaerő-kölcsönző cég megjegyezte, hogy mivel a munkaerőpiacon ennél gyorsabb ütemben emelkednek a bérek, ez a kereseti korlát a korábbiaknál jobban visszafoghatja az érintett dolgozók munkavállalási kedvét. Erre a problémára a cég szerint megoldást jelenthet, ha a kereseti korlát átlépése nyomán a munkavállaló nem az ellátás egészétől, csak annak egy részétől esik el.

Egy ezzel foglalkozó cég rehabilitációs üzletágának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy már a megváltozott munkaképességű munkavállalók is vándorolni kezdtek a gazdaságilag fejlettebb régiók felé, ahol a munkáltatók gyakran szállást, vagy ahhoz kapcsolódó támogatást, illetve esetenként speciális egészségügyi szolgáltatásokat kínálnak számukra.

A megváltozott munkaképességű munkavállalókat is érinti az elvándorlás
Fotó: Shutterstock

2011-hez képest tavaly év végére egyébként 18-ról 40 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája, ezt vasárnap közölte Budapesten Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. 2011-ben mintegy 15 ezer, tavaly már több mint 80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozott. A megbízott kiemelte: a kormány stratégiai fontosságúnak tartja a fogyatékossággal élők társadalmi csoportját, akiket azért kell segíteni a mindennapokban, hogy a lehető legnagyobb önállóságban élhessék életüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában