Több ezren szavaztak az orvosra

2019.01.18. 11:30

Nagy fölénnyel lett dr. Tóth Csaba az év közönségdíjasa

Dr. Tóth Csaba orvos lett a közönségszavazás nyertese az Év Vasi Embere címmel az idén is meghirdetett versengésben. A közönségdíjasnak járó elismerést tegnap vehette át a megyeházán.

Budai Dávid

Nagy fölénnyel dr. Tóth Csaba, osztályvezető főorvos nyerte a Vas Megyei Önkormányzat és a Vas Megyéért Egyesület által 21. alkalommal meghirdetett Év Vasi Embere 2018 választás internetes szavazását. A közönségdíjat Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Balázsy Péter jegyző, a Vas Megyéért Egyesület elnöke adta át. Elhangzott, a szavazási felhívás mintegy 100 ezer emberhez jutott el, közülük 30 ezren rákattintottak – és nagyjából ötezren voltak azok, akik szavaztak. Dr. Tóth Csaba már az első napokban elhúzott a mezőnytől. A nyertes elmondta: többet jelent neki ez a díj, mintha azt a tíztagú kuratórium szavazta volna meg; bár már a jelölés is meglepte. Miután nincsen fent a közösségi oldalon, másodkézből értesült a szavazás állásáról, az ismerősök pedig tettek róla, hogy a tájékoztatás rendszeres legyen. Miután tudta, hogy vezet, múlt szombaton reggel már nem volt akkora meglepetés, hogy nyert, de természetesen ez a díj értékét nem csökkentette. Azóta már nagyon sokan gratuláltak az elismeréshez.

Majthényi László megyei elnök; dr. Horváth Erika, a díjazott felesége, dr. Tóth Csaba – a közönségdíjas – és dr. Balázsy Péter egyesületi elnök, megyei jegyző Fotó: Szendi Péter

Daganatos betegek terápiás kezelésére specializálódott

Dr. Tóth Csaba Sárváron született, és bár a családból senki nem volt orvos, ő mégis az orvosi pályát választotta. 1986-tól, az egyetemi diplomája megszerzésétől dolgozik a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Patológiai Osztályán, amelynek ma már vezetője. Egyik fia szintén patológus lett. Az elmúlt években több, a daganatos betegek minél modernebb, célzott terápiás kezeléséhez szükséges molekuláris patológiai vizsgálatokat kiegészítő vizsgálatot vezettek be szakmai irányítása mellett. – Míg korábban a boncolás, addig ma inkább a szövettan a hangsúlyos a munkánkban – mondta dr. Tóth Csaba, akit arra kértünk, meséljen a munkájáról. – Abszolút háttérben vagyunk, a belgyógyász kivizsgálja a beteget, a sebész megoperálja, az onkológus pedig kezeli, de nélkülünk mindez nem lenne lehetséges, hiszen a daganat típusát mi állapítjuk meg – hangsúlyozta.

Megtudtuk: ideje legnagyobb részét a mikroszkópos vizsgálatokkal tölti. A patológus általában nem, de a citológia révén ő közvetlen kapcsolatban is áll a betegekkel: amikor mintát vesz, vagy vizsgál. Munkája sajnos együtt jár a rossz hírek közlésének szomorú kötelességével is, ami dacára a több mint három évtizedes tapasztalatnak, a mai napig megviseli. – Szerencsére az elmúlt harminc évben a daganatos megbetegedések gyógyítása nagyon sokat fejlődött – tette hozzá.

Hiány van patológusokból

Annak idején a sors hozta úgy, hogy patológus lett, ami akkor nagy előnnyel járt, mivel nem kellett ügyeletet vállalnia, ezért elsőszülött gyermeküket hétköznap ő nevelhette otthon, míg a szintén orvos végzettségű felesége az egyetemen tanult. Dr. Tóth Csaba, aki a Magyar Patológusok Társaságának vezetőségi tagja is, elmondta: ahogyan régen, úgy most is nagy hiány van patológusokból.

Internetes szavazásra egyébként a díj történetében másodszorra volt lehetőség, és tavaly is egy orvos nyert. – Fontosnak tartjuk, hogy az emberek ilyen módon is véleményt nyilváníthassanak. Ezzel sokkal többen érzik magukénak a díjat, amelynek célja, hogy elismerjük azokat az embereket, akik közösségünk legaktívabb, legtöbb elismerésre érdemes tagjai – fogalmazott a Vas Megyéért Egyesület elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!