megyeszékhely költségvetéséről, anyagi helyzetéről és terveiről

2019.01.26. 11:30

Puskás Tivadar: „Mert nekünk valóban Szombathely az első”

A 2019-es városi költségvetéssel kapcsolatos összes kérdésben a polgármester dönt. Dr. Puskás Tivadart kérdeztük.

SZMK

– Miután polgármester úr elvonta a hatásköreit Molnár Miklóstól, a helyi sajtóban többször is megjelent, hogy nagy a tanácstalanság és a bizonytalanság az önkormányzatban. Közeleg a költségvetés elkészítése, ezért muszáj megkérdeznünk: mi igaz ezekből a híresztelésekből?

– Politikusként nem tisztem a sajtó működésével foglalkozni. Ha elfogadhatónak nem is, de érthetőnek tartom, hogy minél nagyobb szenzációval akarják az olvasottságukat növelni. Sajnos akadnak olyan újságírók, akik ha úgy gondolják, a valóság kevésbé érdekes, akkor kiszínezik a híreket. A költségvetés esetében is ez a helyzet. Eddig Molnár Miklós alpolgármesterhez tartozott a költségvetés, a személyével kapcsolatos bizalomvesztés után azonban magamhoz vontam a pénzügyi és költségvetési hatásköreit. Az eddigi években is én mondtam ki a végső szót, a 2019-es költségvetésre vonatkoztatva ez annyiban változik, hogy a felmerülő összes kérdésben személyesen döntök majd. Így természetesen a teljes politikai felelősség is az enyém. Nekem nem a múlttal, hanem a jövővel van dolgom: a 2019. évi költségvetés körüli folyamatos egyeztetésekkel már csak előre tekintek. Egyúttal szeretném megköszönni a hivatal és az intézmények megszokottan magas színvonalú közreműködését.

– Általánosságban mi mondható el Szombathely jelenlegi anyagi helyzetéről?

– Az elmúlt nyolc év tudatos gazdálkodásának köszönhetően jó helyzetben vagyunk. Ennek a kijelentésnek önmagában is óriási értéke van, hát még ha hozzáteszem, hogy a Szombathelyt korábban irányító szocialisták 18 milliárd forint adósságot hagytak nekünk – és a város minden polgárának – örökségül. Innen indultunk. Ma pedig nemcsak azt mondhatom el, hogy nincs hitelállományunk, az intézményeink működése stabil és a kötelező bérfejlesztéseket is mindenhol megvalósítottuk, hanem azt is, hogy a 2018-as évet félmilliárdos többlettel sikerült zárni. Így több pénz jut a város fejlesztésére, a szociális területre, az egészségügyre, az oktatásra és a kultúrára.

„Csendesen, szerényen, de annál határozottabban tesszük a dolgunkat.” Dr. Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alpolgármester, Lendvai Ferenc frakcióvezető Fotó: Cseh Gábor

– A város fejlesztésre szánt forrásai hogyan, miből tevődnek össze?

2014 és 2020 között egyedülálló mértékű fejlesztések történtek és történnek Szombathelyen. Ha összeadjuk a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a Modern Városok Program és az önkormányzat saját fejlesztési forrásait, akkor a végösszeg több mint 22 milliárd forint. Emellett jelentős többletbevételünk származott abból is, hogy 2010 óta megkétszereződött az iparűzési adó. A tavalyi esztendőben már kilenc milliárd forintunk származott csak ebből az adónemből. Köszönettel tartozunk ezért a cégeknek és dolgozóiknak egyaránt, hiszen a közös, kiváló teljesítményük nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a város feladatait és fejlesztéseit finanszírozni tudjuk. Zárójelben muszáj megjegyeznem, hogy a szocialista ellenzék – a közgyűlésben és az utcai tüntetéseken – éppen ezeknek a cégeknek üzen hadat, amikor azt állítja, hogy rabszolgasorba akarják taszítani a dolgozóikat. Nem is tudom elképzelni, hogy ilyen durva vádak és támadások után milyen viszonyt tudnának kialakítani a vállalatokkal.

– Polgármester úr, beszámolna az elkészült és folyamatban lévő projektekről?

A 2010 óta tartó városvezetői időszakom fontos eredményének tartom, hogy Szombathely majdnem minden bölcsődéje, óvodája és iskolája valamilyen formában fejlődött és megújult. Jelenleg megvalósítás alatt áll a csapadékvíz-hálózat, a Vásárcsarnok és a képtár felújítása, a Víztorony és környezetének turisztikai célú fejlesztése. A Sportliget kivitelezése elkezdődött, mint ahogy épül a jégcsarnok, a vívóakadémia, az asztalitenisz csarnok és a cserkészház is. Folyamatban van továbbá az Északi-Iparterület és a dozmati víztározó építése is. Elsődleges céljaink között szerepel a közutak és gyalogosjárdák építése mellett a városi kerékpárút-hálózat bővítése is. Közutak tekintetében kiemelném a Laky Demeter, a Móricz Zsigmond, a Brutscher József és a Szigligeti Ede utca felújítását, valamint a Király utcai tömbbelső parkolók kialakítását. Fontos a Perintparti sétány kerékpárútjának és gyalogosjárdájának felújítása is.

- A jövőbeli tervekről mit lehet elmondani?

Jelen pillanatban már a tervezés szakaszában vannak a város közlekedését érintő nagyobb beruházások: a Szombathelyet Kőszeggel összekötő kétszer kétsávos út, a városunk északkeleti elkerülője, továbbá a Puskás Tivadar utca kikötése az elkerülő úthoz. De ugyanígy fontos az M86-os déli szakaszának megvalósítása Egyházasrádócig, valamint az autóbusz-pályaudvar Vasútállomás mellé költöztetése is. Reményeim szerint ezek mindegyike befejeződik legkésőbb 2025-ig. Elkészültek a Késmárk utcai teniszpályák felújításának és az új klubház létesítésének műszaki tervei, így a kivitelezés is elindulhat. A tervpályázatot kiírták a Szent Márton Lovas Sport, Hagyományőrző és Rendezvényközpont kialakítására, de a fedett uszoda újabb ütemének megvalósítására is megkötöttük már a kivitelezői szerződést. Talán ebből a korántsem teljes felsorolásból is világosan látható, hogy míg ellenfeleink kizárólagos célja kimerül az ellenségesség és bizonytalanság légkörének megteremtésében, addig mi csendesen, szerényen, de annál határozottabban tesszük a dolgunkat. Mert nekünk valóban Szombathely az első.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!