németek nagyobb számban érkeztek tavaly

2019.01.08. 17:30

Szerettek Vas megyében lenni a dánok

Majdnem másfélszer annyi dán és ukrán vendég érkezett Vas megyébe tavaly októberig, mint az előző évben ugyanekkor, miközben leginkább a svéd vendégek száma esett vissza. Három és fél nap az átlagos tartózkodási idő. Az év végi vendégforgalmat még nem mutatják a Központi Statisztikai Hivatal adatai.

Bakos Ágnes

TÖBBEN

Összesen 188 377 külföldi vendég járt Vas megye kereskedelmi szálláshelyein 2018. január 1-je és október 1-je között, ez 99,6 százaléka az előző év ugyanezen időszakában számolt vendégeknek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal utolsó 2018-as megye­jelentéséből.

Az ukrán vendégek száma 146 százaléka, a dánoké 142 százaléka volt az előző év azonos időszakában itt jártaknak. Szám szerint 994 ukrajnai és 274 dán jött Vas megyébe 2018 első kilenc hónapjában. Ugyancsak 10 százalék felett nőtt a román vendégforgalom: az 1745 romániai vendég 112,5 százaléka az előző évinek. Többen jöttek Németországból, Lengyelországból, Hollandiából, és kicsit többen Csehországból. Szám szerint egyébként a csehek voltak a legtöbben, több mint 72 ezren érkeztek tavaly októberig Vas megyébe. A többi európai ország lakosai kevesebben fordultak meg a vasi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban.

KEVESEBBEN

A legnagyobb arányú visszaesés a svédeké: a 334 svéd látogató mindössze 55 százaléka az előző év azonos időszakában érkezett svédországi vendégnek a vasi szálláshelyeken. Oroszok is kevesebben voltak, összesen 1861 orosz vendég fordult meg Vas megyében tavaly októberig, ez 75,3 százaléka az előző év ugyanezen időszaka orosz vendégforgalmának.

TÖBBET

A külföldi vendégek 658 744 éjszakát töltöttek Vas megyében, ez 94,3 százaléka az előző év azonos időszakában számolt vendégéjszakáknak. A listából kiderül, hogy a dánok és az ukránok nemcsak többen jöttek, de tovább is maradtak, mint az előző évben. Az ukrajnai vendégek több mint 7200 éjszakát foglaltak Vas megyében, ez 135 százaléka az előző évinek.

A dánok 914 éjszakára maradtak összesen, ez ugyancsak mintegy 135 százaléka a 2017-es első háromnegyed év foglalásainak.

RÖVIDEBB IDEIG

Közben az előző évinél közel nyolc százalékkal több németországi vendég kevesebb ideig maradt: mintegy 107 ezer vendégéjszakát töltöttek Vas megyében, ez 89 százaléka az előző év ugyanezen időszakában számolt éjszakáknak.

Ezt a számsort nézve is a svédek „zárják a sort”, hiszen a Vas megyében töltött 1089 vendégéjszaka alig kétharmada az előző évben itt töltött éjszakáknak. Majdnem ekkora mértékű visszaesés látszik a franciaországi vendégeket nézve. Összesen 584 francia járt Vas megyében 2018 első kilenc hónapjában, ez 77,4 százaléka az előző évi ugyanezen időszakénak.

ÁTLAG ÉS ÁZSIA

A Vas megyében töltött vendég­éjszakák sorából kiderül az is, hogy aki jött, az átlagosan három és fél napig maradt, de ebben is nagyok az eltérések. Például az ukrán vendégek 7,3 éjszakát töltöttek Vasban, a franciák, az olaszok 2,6 éjszakára jöttek átlagosan. Az ázsiai turizmusmutatókban visszaesés látszik. Tavaly január és október között 1738 ázsiai vendég 3596 éjszakát töltött a megyében, mindkét szám mintegy 64 százaléka a 2017-es mutatónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában