Önkormányzati vizit

2019.02.18. 21:32

A polgármester meghívására jártak a vépi diákok a hivatalban

Mi a polgármester dolga, hogyan épül fel az önkormányzat, és milyen fejlesztések zajlottak az utóbbi években Vépen – erről is tanultak tegnap a városházán a Hatos iskola nyolcadikosai.

Tóth Kata

Bepillantottak a hivatali munkába - Nagy Zsófia itt éppen rendeletet pecsételt

Fotó: Szendi Péter

– Az iskolások általában ü­zem­látogatásra mennek, az önkormányzat is üzem, az a fel­adata, hogy működtesse, fej­lessze a várost. A nyolcadik osztályos tanulók már elég idősek ahhoz, hogy megismerjék, milyen munka zajlik a falak között, kik tevékenykednek a hivatalban.

– Mi vagyunk az egyik legnagyobb foglalkoztató a településen, hiszen több mint nyolcvanan dolgoznak az önkormányzatnál. Szeretnénk, hogy a diákok kapcsolódjanak hozzánk, érezzék a magukénak a várost, és ahhoz kötődjenek. Lehet, hogy lesz majd, akit a találkozó kapcsán tudunk meggyőzni arról, hogy telepedjen le itt a későbbiekben – fogalmazott Kovács Péter polgármester, aki a tízéves városról és saját feladatairól is beszélt.

A 3350 lakosú Vép egy évtizede kapta meg a városi rangot, abban az évben végeztek az iskola felújításával, egy évvel később az óvoda, 2011-ben a Rákóczi utca újult meg. 2014-ben napelemek kerültek az iskola, a városháza és a kultúrház tetejére, három éve a Táncsics és a Deák utca is új burkolatot kapott, 2017-ben megszépült a városháza, tavaly pedig a Zöld város program kialakítása számított a legnagyobb beruházásnak.

Bepillantottak a hivatali munkába – Nagy Zsófia itt éppen rendeletet pecsételt Fotó: Szendi Péter

A város első embere a három, plusz egy pontos kívánságlistáról is szólt: ezek a bölcsőde létrehozása, a tornaterem kialakítása, a Vép–Szombathely kerékpárút megépítése, és végül, de nem utolsó sorban a nagy álom, a várkastély felújítása.

Kovács Péter kilenc éve vezeti a várost, a gyerekeknek elárulta, az első éve a tájékozódással, tapasztalatszerzéssel telt. Az önkormányzatot és a polgármesteri hivatalt dr. Hoós Anna Katalin jegyző mutatta be a diákoknak, akik képről ismerkedtek a vépi és a bozzai képviselő-testület tagjaival. Kiderült, hogy az önkormányzat alkotja a helyi rendeleteket, egyéb kérdésekben határozatokat hoz, adókról dönt, szabályzatokat, terveket fogad el, intézményvezetőket nevez ki, de feladata a településfejlesztés és -rendezés is. A gyerekek stílusosan tíz tesztkérdést kaptak, kiderült, hogy mennyire figyeltek – a helyesen válaszolóknak csoki volt a jutalma. Szijártó Bálint többször is elsőként jelentkezett, és jól tippelt – az édesanyja a hivatal munkatársa, sokszor megfordult már ott.

Két település, Bozzai és Vép tartozik a Vépi Közös Önkormányzati Hivatalhoz – ebben Őri Benjámin volt a leggyorsabb. Tőke Balázs pedig arra emlékezett jól, hogy öt intézménye van az önkormányzatnak. Hasznos volt az ismertető, földrajzórán még biztosan szóba kerülnek a hallottak, mondták a fiatalok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában