Jam Music Öröm a zene

2019.02.25. 07:00

Agora: keresték a tehetségeket – Tizenegy zenekar és két szólista szállt harcba a versenyen a továbbjutásért

Harmadik alkalommal rendezték meg tegnap a megyeszékhelyen a Jam Music Öröm a zene tehetségkutató versenyt. Idén zenei stílusok széles palettáját felvonultatva, tizenhárom formáció, illetve szólista lépett színpadra a sportházban.

Nemes Judit

Fotó: Unger Tamás

Tehetségek felkutatása, gondozása, a zenélésre ösztönzés, tágabb értelemben pedig az Öröm a zene elnevezésű társadalmi program adta életérzésnek és közösségformáló erejének, a társadalomra gyakorolt pozitív hatásainak a bemutatása a célja a versenynek, amelynek Vas megyei versenyét tegnap délután tartották az Agora – Művelődési és Sportházban. Az ország huszonöt pontján versengenek fiatal tehetségek a továbbjutásért; az első helyezettek pedig az októberi, budapesti Music Expón mérhetik össze tudásukat.

Szombathely harmadszor ad otthont a megmérettetésnek: tegnap tizenhárom formáció lépett színpadra: Szombathelyről és Körmendről, továbbá Pápáról, Budapestről és Győrből érkeztek zenekarok a sportházba. Holdosi Attila, a rendezvény egyik szervezője elmondta: idén nemcsak együttesek, hanem szólóénekesek is jelentkezhettek a megmérettetésre. A Kedveskovács, a Tuan Limited, Laki Menyhért, Szabó Rita, a Canis Cara, a Holttér, a Redwood, a 701-es csoport, az Eticatt, az Új Nemzedék, a Visionless Humanity, a The Soul Experience és a Name Project szállt idén ringbe az elsőségért.

 

Az előadóknak három, tetszés szerint kiválasztott saját dalt kellett előadniuk; az est végére mind stílust, mind műfajt, mind előadást tekintve széles spektrumon mozgó kínálat tárult a hallgatóság elé. Háromtagú szakmai zsűri értékelte a produkciókat: Andrásik Remo gitáros, gitártankönyvek szerzője, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára; Füstös Bálint, a Margaret Island dalszerzője, gitárosa és Prieger Szabolcs, az Anima Sound System, dalszerzője, az Agora igazgatóhelyettese. Szombathelyen elsőként az Újvilág utca, tavaly a Gargantua nyert.

 

Eredmények

A Jam Music Öröm a zene tehetségkutató 2019-et szombathelyi együttes, a Tuan Limited nyerte, így ők indulhatnak a vasi mezőnyből a budapesti, októberi Music Expón tartandó, az Öröm a Zene verseny döntőjében. Második helyen a győri Name Project végzett, a harmadik helyet pedig két szombathelyi csapat, az Eticatt és a Visionless Humanity megosztva érdemelte ki. Különdíjast is hirdettek, ebben az esztendőben Jánny Dominik, az Eticatt dobosa kapta az Újfalusi Gábor Díjat, amelyet az országos verseny minden állomásán egyetlen zenésznek ítélnek meg, kiemelkedő zenei tehetségének elismeréseként. A fellépőket szombathelyi rendezvényhelyszínek képviselői is figyelték, akik dönthettek a náluk fellépési lehetőséghez jutó szólistákról, zenekarokról. Az Agora – Szombathelyi Kulturális Központ két koncertre szóló felajánlását az Eticatt és a Tuan Limited kapta. A Végállomás szintén kétkoncertes meghívását a Visionless Humanity és a szombathelyi Canis Cara érdemelte ki. A Szimfónia Kávézóba a Kedveskovácsot invitálták, a Bohémba szintén a Kedveskovács csapatát, valamint a szólóénekes Szabó Ritát hívták meg. Az esemény díjkiosztóján minden fellépőt oklevéllel jutalmaztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában