Az őrök semmit nem vettek észre

2019.02.11. 12:19

Azt hitték, csak beszívott a rab – belehalt a bántalmazásba a szombathelyi börtönben

Tanúk meghallgatásával megkezdődött a három fogvatartott büntetőügye. A férfiak halálra kínozták rabtársukat a szombathelyi börtönben. Az őrök semmit nem vettek észre, a végzetes reggelen negyven perc alatt ért oda az egészségügyi személyzet.

VN

Fotó: Horváth Balázs

„Helló, itt van egy pasi, egyet hányt, fekszik” – idézte dr. Rácz József bíró a körlet-főfelügyelő szavait az egészségügyes vallomásából a tegnap délelőtti tárgyaláson. Az egészségügyi személyzet ez alapján azt gondolta, nem olyan komoly a baj. A hívás után mintegy fél órával később értek a zárkába, ahol meghalt a fogvatartott. 2017. május 14-én reggel történt a haláleset. Negyed hét körül, amikor éppen műszakot váltottak a felügyelők, és az egészségügyi személyzetnél is éppen átadták az éjszakások a nappalosoknak a szolgálatot. Ezért lehetett sikertelen az őr hívása, nem reagáltak az orvosi szobából. A körlet-főfelügyelő telefonhívását már fogadták, akkor előkeresték az említett rab orvosi kartonját és átadták a nappalos szolgálatnak, hogy ők nézzék meg, miért hányt a férfi. A körlet-főfelügyelő felidézte: azt gondolták, biofüvet szívott, attól lett rosszul. Az őr a zárkatársaival fordíttatta stabil oldalfekvésbe a rabot, miután odaért, hiszen kiabáltak neki, hogy baj van. A harmadrendű vádlott elmondta: azt kiáltották, hogy „meg fog halni” – nem így emlékeznek az őrök.

Fotó: Horváth Balázs

A zárka akkori reintegrációs tisztjét is meghallgatták tegnap, ő elmondta: nem vett észre semmi különöset, semmi rendkívülit a fogvatartotton a halálát megelőző hetekben. Arra sem emlékezett, hogy az áthelyezését kérte, egy nem dohányzó, nyugodt zárkába – ezt a bíró mondta el a tárgyaláson, bár az írásbeli kérelem nem lett meg a nyomozás során. Vasárnapi napon halt meg a férfi, a következő szerdán valószínűleg átköltözhetett volna egy másik zárkába.

A vádirat szerint hetekig csicskáztatták rabtársai a férfit, napi rendszerességgel bántalmazták, válogatott kínzásoknak vetették alá, volt, hogy a testén ejtett nyílt sebet öngyújtóval égették. Ha vérzett, a vérét maga takarította fel, a véres törülközőt kidobták az ablakon. A tegnap délelőtt vallomások alapján az őröknek és a reintegrációs tiszteknek nem tűnt fel ebből semmi. Elhangzott a tárgyaláson: ha kért volna segítséget, segítettek volna. A férfi halálát megelőző éjszakán a zárkában mindannyian az ágyukban voltak – ezt óránként ellenőrizte az őr, aki ellen nyomoztak kötelességszegés kapcsán, megrovásban részesítették. Szolgálati viszonyát pedig néhány hónappal az eset után megszüntette. És az idézett és meghallgatott reintegrációs tiszt sem dolgozik már a szombathelyi börtönben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában