Megemlékezés

2019.02.25. 15:00

Egy kapocs a két nép között: A szlovén kultúra napja Dobronakon

Dobronakon is megemlékeztek a szlovén kultúra napjáról. Az esemény különlegessége, hogy Milan Kucan, a Szlovén Köztársaság első elnöke tartott ünnepi beszédet.

Tersztyánszky Krisztina

A France Preseren-emléknap alkalmából a helyi művelődési házban színpadra lépett a lendvai Lirika énekegyüttes, a dobronaki kétnyelvű általános iskola tanulói és a település roma kultúregyesülete. Az ünnepség keretében Dobronak Község Tanácsának határozata értelmében díszpolgári címet vehetett át Car Anna, aki 16 évig vezette a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsát.

A volt köztársasági elnök ünnepi beszédében két nagy költőnk személyén keresztül párhuzamot vont a szlovén és a magyar kultúra között.

– Ma este, amikor a szlovén kultúra napjának ünnepléséhez Dobronak község is csatlakozik, feltehetjük magunknak a kérdést, mitől is különleges a Prešeren munkásságához kapcsolódó ünnep abban a községben, ahol a szlovének mellett a legtöbb magyar nemzetiségű állampolgárunk él – kezdte, majd így folytatta: – Kétségkívül attól is, hogy az ünnep összefügg Prešeren kortárs magyar alkotóinak, a magyar irodalom nagyjainak, úgymint Petőfi Sándornak, Vörösmarty Mihálynak, Jókai Mórnak és Arany Jánosnak a munkásságával is. Ami a leginkább közös bennük, az a szabadelvűség. Olyan korban éltek, amelyben egyrészt még inkább megnyilvánult a kulturális identitás, a nemzeti önállóság, a szabadság utáni vágy, másrészt pedig az Osztrák–Magyar Monarchiában, abban az időszakban erősödött a forradalom és a szabadságharc, a Metternich-féle abszolutizmus elleni lázadás. A népek tavaszának időszaka volt ez. Petőfi Sándor, a pesti ifjúság vezetője, ifjúi hévvel csatlakozott Kossuth Lajoshoz a magyar forradalomban, és csak néhány hónappal azt követően, hogy Prešerent a kranji temetőben örök nyugalomra helyezték, alig huszonhat évesen életét adta a szabadságért.

– Meggyőződésem, hogy a két szomszédos nemzeti kultúrában élők eddig nem használtunk ki minden lehetőséget, hogy ezt a két kultúrát még közelebb hozzuk egymáshoz a Muravidéken, s az egész országban – hangsúlyozta a szlovén politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában