Aminek lelke van, annak név kell

2019.02.10. 21:08

Gazdag Erzsi Vas megyei költőnő emlékét Rönökön is őrzik

Még egy hely a megyében, ahol Gazdag Erzsi költőnő emlékét őrzik: róla nevezték el a Többfunkciós Szolgáltató Központ és Könyvtárat. A névadón emléktáblát is avattak halálának 32. évfordulóján, február 9-én.

Merklin Tímea

Vas megye első kistelepülési kultúrháza volt ez, kalákában építették a helyiek az 1950-es évek végén. Az épület állaga a 2012-re annyira leromlott, hogy be kellett zárni, és csak felújítása után, 2015. augusztus 1-jén nyitották meg újra Többfunkciós Szolgáltató Központ és Könyvtárként.

 

– Azóta a házból palota lett, mesepalota, tele könyvekkel, tudással, kultúrával, művelődéssel, kacajjal és zsivajjal, jelenléttel. Kihasználtuk az adódó lehetőségeket, együttműködve a partnereinkkel rengeteg rendezvényt tudtunk megvalósítani az elmúlt években. Szépen lassan lelke lett az épületnek, és aminek lelke van, annak kell, hogy legyen neve is – mondta ünnepi beszédében Pékó Tamás polgármester. A képviselő-testület teljes egyetértésben hozott határozatot arról, hogy Gazdag Erzsiről nevezzék el a közösségi színteret.

Az intézményt a továbbiakban Gazdag Erzsi Közösségi Ház és Könyvtárnak hívják. A névadóján a Rönöki Kerekerdő Óvoda nagycsoportosai adtak műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában